2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Gazdaság

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Kína "vezető szerepet" kíván betölteni a kibertér fejlődésében - jelentette ki vasárnap a pekingi döntéshozás egyik tagja, miközben a távol-keleti országot rendszeres kritika éri az internet szigorú korlátozása miatt.

  • Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Huang Kunming, a Kínai Kommunista Párt központi tájékoztatási osztályának vezetője arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek együttes erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a kibertér az emberiség közös fejlődését, biztonságát és érdekeit szolgálhassa.

Huang a kelet-kínai Csöcsiang tartományban található Vucsenben megrendezett, 6. Internet Világkonferencia megnyitóján elmondott beszédében arról beszélt, hogy Kína a jövőben is vezető szerepet fog betölteni a kibertér fejlesztésében, és fáradságot nem kímélve dolgozik majd azért, hogy hozzájárulhasson a kibertér nyitottságához és biztonságához, valamint nemzetközi irányításához. A vezető kiemelte: az internet a jövőben elsődleges forrás szerepét tölti majd be a világszerte élő emberek jólétének előmozdításában. Kína számára pedig fontos cél marad a digitális gazdaság és az új technológiák előtérbe helyezése - tette hozzá.

A konferenciát csaknem 1500, a világ több mint 80 országából és térségéből érkező vendég részvételével rendezték meg.

A nemzetközi közösség rendszeresen bírálja Kínát amiatt, hogy a pekingi vezetés által veszélyesnek minősített tartalmakhoz - köztük a Google, a Facebook, a YouTube, a Twitter, vagy a Wikipedia oldalaihoz - nem lehet hozzáférni a kínai interneten.

Kínának az internet jövőjében játszott szerepét ráadásul az Egyesült Államokkal több mint egy éve húzódó kereskedelmi háború is nagy mértékben befolyásolja, Washington ugyanis májusban tiltólistára helyezte a Huawei kínai telekommunikációs óriást, és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárta a céget az ötödik generációs (5G) hálózat kiépítéséből. Az Egyesült Államok vádját, miszerint a Huawei által biztosított berendezéseket a kínai állam kémkedésre használhatná fel, a Huawei elutasította.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!