2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Kartell: milliárdos bírság irodaszer-forgalmazóknak

Több mint egymilliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal tizenegy irodaszer-forgalmazó cégre kartellezés miatt. A hivatal eljárása informátori bejelentésre indult, aki pénzt kap azért, hogy feldobta a cégeket.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata szerint 2008 és 2011 között tizenkilenc alkalommal befolyásolták törvénysértően a piacot az irodaszer-forgalmazók. A hatóság tizenegy cégre több mint egymilliárd forint bírságot szabott ki. A lista élén – 600 millióval – egy felszámolás alatt álló szolnoki vállalkozás áll.

– 2008-ban hat vállalkozás egyeztette az árait, piacfelosztást valósított meg, illetve ezzel összefüggésben üzleti titoknak minősülő információ cseréje céljából stratégiai együttműködési megállapodást kötött – mondta a Hír TV-nek a versenytanács döntéshozatal-támogató csoportjának vezetője. – Tehát 2008-ban egy olyan stratégiai megállapodás jött létre hat vállalkozás között, amely azt célozta, hogy az árakban a későbbiekben megegyezve járjanak el – ismertette Zavodnyik József

A vizsgált közbeszerzéseket részben állami szervezetek – önkormányzatok, bíróságok – írták ki. „Sajnos azt kell mondjuk, nem érdekeltek nagyon sokszor a kiírók abban, hogy jelezzék felénk, hogy az adott ügyben kartellgyanút tapasztalnak – mondta a GVH elnöke. – Azért nem érdekeltek, mert ugye ők elnyertek valamilyen pályázati pénzt, amelyet elég szoros határidők, elég szigorú feltételrendszer kapcsolódik” – tette hozzá Juhász Miklós.

Az egymással összejátszó cégeket valaki feldobta. Az informátor személyét a GVH védi. „Azon kívül azt a tényt, hogy informátori jelzés alapján indult ez az eljárás, mást sajnos nem tudok mondani. Ha most belegondolná ön az informátor helyébe magát, nem biztos, hogy jól érezné, hogy most itt egy sajtótájékoztató keretében beszélgetünk az ügyről” – fogalmazott Juhász Miklós.

Az elnök általánosságban annyit elmondott, hogy az informátor fizetsége a kiszabott bírság 1 százaléka lehet, ami ebben az esetben 10 millió forint. Az összeg ma még adóköteles, júliustól azonban már nem az. Mivel a kartellezés bűncselekmény, a versenyhivatal büntetőfeljelentést tesz az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!