A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere elmondta, több évtizedes álma valósult meg a településen élőknek, hiszen korábban nem volt olyan helyiségük, ahol ötven ember össze tudott volna gyűlni.
Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni, hiszen ezek a beruházások nagyban hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez és dimenzióváltásához - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.