2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Gazdaság

Jövőre többet költenek majd az egészségügyre is

Az infláció mértékének többszörösével nőhet a kulcsfontosságú ágazatok kormányzati támogatása – erről a kormányszóvivő beszélt a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában.

Giró-Szász András szerint úgy számolnak: a pénzromlás mértéke alig haladja majd meg a 2 százalékot, ehhez képest lesz olyan terület, ahol 10 százalékkal több forrást biztosítanak. „Az egészségügyre 10,6 százalékkal fog többet költeni a kormány 2014-ben, mint 2013-ban. Az oktatásra 12,6 százalékkal, a gazdaságfejlesztésre 8 százalékkal, a felzárkóztatásra is – ami nagyon fontos – közel 10 százalékkal többet költ 2014-ben, mint 2013-ban. Ez azért is jelentős, mert ugyanebben a költségvetésben a kormány deklarálja, hogy az infláció – s ezt a mai jegybanki előrejelzés megerősíti – 2,4 százalékos lesz. Tehát az infláció mértékét jóval meghaladóan, van ahol 5-6 szorosan fog többet költeni a kormány” – tette hozzá a kormányszóvivő.

Tekintse meg a Giró-Szász Andrással készült teljes interjút!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!