2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Gazdaság

A betegbiztonság javulását várják a díjtól

A betegbiztonság javulását várja a kormány a gyógyszertári szolgáltatási díj januári bevezetésétől. Első lépésben a vényköteles és a gyógyszertárban készített termékeknél figyelnek majd kiemelten a patikusok a mellékhatások elkerülésére. A 4,5 milliárdos szolgáltatási díj elosztása a vidéki, kis forgalmú gyógyszertárak fennmaradását is segíti.

Jövőre a gyógyszerek mellé részletes tájékoztatást is kaphatnak a betegek a patikákban. A héten elfogadott gyógyszertári szolgáltatási díjról szóló koncepció alapján ugyanis a gyógyszerész január elsejétől megnézheti, hogy a beteg milyen készítményeket szedett az előző évben. A gyógyszerészkamara elnöke szerint ezzel mindenki nyer: „A betegeknek azért jó, mert azokat a szolgáltatásokat, amelyeket innentől kezdve jogszabály ír elő kötelezően, minőségbiztosított módon a gyógyszerésznek, ők megfogják kapni. A gyógyszerészeknek pedig azért jó, mert eggyel több kompetenciát kapnak, másrészt ehhez a többletfeladathoz többletforrás is jut a gyógyszertáraknak” – nyilatkozta Hankó Zoltán.

Az orvosoknak és a gyógyszerészeknek 5600 hatóanyagot kell fejben tartaniuk, ezért a mellékhatások és az együttes szedés elkerülését informatikai rendszer is segíteni fogja. „Az a célunk, hogy ha már gyógyszerelés áll fenn, az a lehető legbiztonságosabb legyen” – fogalmazott Cserháti Péter, az Emberi Erőforrás Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának helyettes államtitkára.

A szolgáltatási díjat nem a betegek, hanem az állam fizeti a gyógyszerészeknek. Erre a jövő évi költségvetésben a 4,5 milliárd forintot különítettek el.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!