2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vezércikk 03:00

Gazdaság

Joe Biden megvétózta a határozatot a Kínából importált napelemek vámkötelezettségéről

Megvétózta az amerikai elnök kedden azt a kongresszusi határozatot, amely a Kínából importált napelemekre vonatkozó vám alkalmazására kötelezné a kormányt.

  •  Joe Biden megvétózta a határozatot a Kínából importált napelemek vámkötelezettségéről

Joe Biden arra hivatkozott, hogy a jogszabály az amerikai innováció ellenében hat. Az amerikai Kongresszus két háza a közelmúltban fogadta el a határozatot, amely felülírja a Biden-kormányzat intézkedését, amellyel tavaly két évre felfüggesztette a Kínából származó napelempanelekre kivetett vám alkalmazását. A vámmal eredetileg az amerikai vállalkozások védelmét akarták biztosítani.

Joe Biden a vétót indokló közleményében most azt írta, hogy a vám felfüggesztésének eltörlését tartalmazó kongresszusi határozat az amerikai innovációt akadályozná, és aláásná az ennek érdekében tett erőfeszítéseket, valamint komoly bizonytalanságot teremtene az amerikai vállalkozások és munkavállalók körében.

Az elnök ugyanakkor arról biztosította a törvényhozókat, hogy a vámra vonatkozó moratóriumot nem tervezi meghosszabbítani annak 2024. júniusi lejártát követően. A kongresszusi határozat egyik beterjesztője, a demokrata Dan Kildee képviselő csalódottságát hangoztatta az elnöki vétót illetően, és szintén azzal érvelt, hogy az sérti az amerikai gyártókat és dolgozókat, valamint arra sürgette a törvényhozást, hogy éljen törvény adta lehetőségével és írja felül az elnöki vétót egy minősített többségű szavazással.

A Kongresszus május elején élt az elnöki döntések felülvizsgálatának lehetőségével és kétpárti támogatással, a Képviselőházban és a Szenátusban is, többséget kapott a Kínát érintő importvám alkalmazását előíró jogszabály.

Kedden a Képviselőházban bizottsági meghallgatást tartottak a kormány több tagjának részvételével az Egyesült Államokat Kína felől érő gazdasági és nemzetbiztonsági kockázatokról. Ezen Antony Blinken külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Kína ma a legmélyrehatóbb kihívást jelenti. A kongresszus Kínával foglalkozó bizottságának ülésén részt vett Lloyd Austin védelmi miniszter is.

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A választáson túl vagyunk, de az eredményen közel sem + videó

A választáson túl vagyunk, de az eredményen közel sem + videó

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását. A HírTV Napi aktuális című műsorának vendége volt Trencséni Dávid újságíró és Kovács András, az Origo főmunkatársa.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!