2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Gazdaság

Jó szezont fut a napraforgó

Rekordára van a napraforgónak az aszály ellenére. Az ipari növényért másfélszer annyit adnak, mint tavaly. A kukoricatáblák viszont Hajdú-Biharban – az ország legnagyobb termőterületén is – kisültek a szárazságban.

A tavasz ugyan száraz volt, de a napraforgó fejlődésének fontos szakaszában – májustól júliusig – többször esett.

A termés az előzetes becslések alapján jónak mondható, és a napraforgó ára kifejezetten jó: 13-14 ezer forint mázsája, plusz áfa. Tehát biztos jövedelem fog képződni a napraforgón idén – mondta el Barkó István, hajdúböszörményi főagronómus.

Ez az ár a tavalyi másfélszerese. Az olajos növény negyedét takarították már be Hajdú-Biharban. A hektáronkénti termésátlag megközelíti a 2,5 tonnát.

A kukorica vetésterülete Hajdú-Biharban a legnagyobb az országban – 125 ezer hektár. Az aszály a virágzás alatt jött, a táblák sakktáblaszerűen károsodtak.

Hektáronként nagyjából négy tonna körüli termést várnak a megyében, ez kétharmada az átlagnak. Jelenleg 70 ezer forint körül mozog a kukorica tonnánkénti ára. Ez az előrejelzések szerint 20 ezer forinttal is emelkedhet, mivel a termés világszerte rossz volt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!