2024. 10. 05. Szombat Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Az aranyember

Következik:

Szélesvásznú történelem - Az aranyember 22:00

Gazdaság

Horror a reptéren: Negyvenórás várakozás után tudtak csak elindulni Törökországba nyaralni

Hatvan utas nem adta fel és kétnapos késéssel ugyan, de végre elindult Budapestről a hőn áhított nyaralás felé.

  • Horror a reptéren: Negyvenórás várakozás után tudtak csak elindulni Törökországba nyaralni

Pénteken kellett volna felszállnia a törökországi Antalyaba tartó járatnak a budapesti repülőtérről. Azonban az utasok azt az információt kapták, hogy az őket szállító gépnek szerelni kell a hajtóművét. Ezt bizony este 10-ig nem sikerült befejezni – írta a Metropol.

Az utasokat hazaküldték, hogy majd szombat reggel 9-re menjenek vissza és a gép 11.40-kor fog indulni. Másnap újra becsekkoltak a repülőtéren, de a gép továbbra sem szállt fel. A beszámoló szerint este már rendőrök próbálták nyugtatni az utasokat. A várakozás alatt kétszer 10 eurós kupont kaptak, az egyiket egy olyan étteremben lehetett levásárolni, amelyik időközben bezárt.

A gép végül vasárnap reggel 7-kor szállt fel, de az utasok nagy része inkább úgy döntött, kihagyják a nyaralást. 

Az Utazómajom értesülései szerint mintegy hatvan utas azonban kitartott, és ha kétnapos késéssel is, de elindult a hőn áhított nyaralás felé.

Forrás: Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Kezdünk visszaállni arra a fegyelmezett gazdálkodásra, ami a 2010-es éveket jellemezte, vagyis alacsony hiány, csökkenő államadósság - jelentette ki a pénzügyminiszter a Bayer Showban. Varga Mihály szerint ez fog teret adni a kormánynak, hogy finanszírozhassa a beruházásokat, nyugdíj-, és bér-emeléseket.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!