2025. 03. 18. Kedd Sándor, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Radar 02:30

Gazdaság

Hárommilliárdos plusz munkahelyteremtésre

Hárommilliárd forint többlettámogatás jut a kis- és közepes vállalkozások munkahelyteremtésére – jelentette be Czomba Sándor.

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci és képzési államtitkára kiemelte: ezzel összesen tizenhatmilliárd forinttal támogatják a munkahelyteremtést. Czomba Sándor azt mondta, példaértékű összegekkel támogatják az új munkahelyek létrehozását.

– A 13 milliárdra majdnem 28 milliárd forint igény érkezett, és emiatt mi tartaléklistát képeztünk az elmúlt időszakban, és azt mondtuk, hogy igyekszünk megteremteni a lehetőségét annak, hogy ha sikerül pluszforrást szerezni, akkor még több eredményes pályázatról tudjunk beszámolni. Most erről tudok önöknek beszámolni. Hárommilliárd forintot teszünk a program mögé, tehát összesen így 16 milliárd forint lesz. Soha ennyi még magyar költségvetésből munkahelyteremtő, kkv-munkahelyteremtő forrás a Nemzetgazdasági Minisztériumon keresztül nem érkezett – hangsúlyozta Czomba Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Lelátó - „Harcolni fogunk, hogy bebizonyosodjon az igazság” – exkluzív interjú Kenderesi Tamással + videó

Lelátó - „Harcolni fogunk, hogy bebizonyosodjon az igazság” – exkluzív interjú Kenderesi Tamással + videó

Adásunk egy témával, Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes sportolónk doppingügyével foglalkozik. A sportember a közelmúltban született ítélet után a HírTV-t tisztelte meg azzal, hogy elmondja, mi játszódik le benne, továbbá most láthatják először azokat a bizonyítékokat, amelyekre ügyvédje és Kenderesi Tamás is hivatkozott, amíg ügyében az első- és másodfokú ítélet is lezajlott. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!