2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Harmadára csökkent a segélyből élők aránya

A kormány célja, hogy a jövőben a foglalkoztatottak száma tartósan 4 millió fölött, a munkanélküliség pedig 4 százalék alatt legyen – mondta a foglalkoztatáspolitikai államtitkár. Czomba Sándor szerint egyre többen dolgoznak segély helyett a közfoglalkoztatásban, és közülük is egyre többen térnek vissza a nyílt munkaerőpiacra.

„A tavalyi évben, 2013-ban 28 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Budapest 8. kerületében, igenis, működik a segély helyett munka felfogása." Már nem 8. kerületben a legmagasabb a munkanélküliek aránya a fővárosban – tette hozzá Józsefváros polgármestere. Kocsis Máté szerint ráadásul a munkát találó több mint 1000 embernek a fele nem a közfoglalkoztásban, hanem a nyílt munkaerőpiacon helyezkedett el. Országosan is javultak az adatok – mondta el a foglalkoztatáspolitikai államtitkár. Czomba Sándor arra hivatkozott: 2010 előtt 300 ezren éltek az állami támogatásból, mára ez az arány egyharmadára csökkent. Egyre kevesebben utasítják vissza a felajánlott közmunkát is, és egyre többen jutnak álláshoz a versenyszférában.

„Minden nyolcadik közfoglalkoztatott el tudott helyezkedni a nyílt munkaerőpiacon az elmúlt évben, ez 2013-as adat, ez, ha így veszem, jó arány, ha máshogy veszem, van még mit tenni – mondta Czomba Sándor. – Én inkább úgy látom, hogy van még ebben teendő, és azt szeretnénk, hogy a következő időszakban olyan programok induljanak, amelyek segítik majd azt, hogy a közfoglalkoztatásban lévők megfelelő képzettség, végzettség és tapasztalat megszerzése révén minél előbb kilépjenek a nyílt munkaerőpiacra, és legyen a versenyszférában munkalehetőségük” – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár szerint a kormány célja, hogy foglalkoztatottak száma a jövőben tartósan 4 millió fölött, a munkanélküliség pedig 4 százalék alatt legyen.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!