2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gazdaság

Halász János: sokkal több pénz érkezett külföldről a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban láttuk

A nemzetbiztonsági bizottság már harmadik alkalommal foglalkozott a dollárbaloldal témájával és a legutóbbi ülésen kiderült, hogy sokkal több pénz érkezett külföldről a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban láttuk - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • Halász János: sokkal több pénz érkezett külföldről a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban láttuk

    Hozzátette: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte az ülésen elhangzottak titkosításának feloldását, mert "itt az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó és erről minden magyarnak joga van tudni".

    A bizottság támogatta a kezdeményezést, és a testület elnöke - aki a törvény szerint is mindig ellenzéki - is megszavazta a titkosítás feloldását. Arra számítanak, hogy a jövő hét első felében már nyilvános lesz az anyag, ami majd a nemzetbiztonsági bizottság honlapjára is felkerül, akárcsak az előző jelentés.

    Halász János kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az előző ülésen kapott tájékoztatásból szembesült azzal, hogy csaknem hárommilliárd forintot utaltak külföldről a dollárbaloldalhoz, minden bizonnyal a választások befolyásolására.

    Hozzátette, a Mindenki Magyarországa Mozgalom több mint 1,4 milliárd forint értékben intézett utalásokat a DatAdat osztrák anyavállalatának részére. Hozzátette, a DatAdat az a cégcsoport, "ami Bajnai Gordonhoz is köthető, meg az ő korábbi embereihez".

    Halász János a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) intézett feljelentésében azt kérte, vizsgálják ki, ezért a pénzért ez a cég milyen munkát végzett, milyen valós, számlával bizonyított teljesítés húzódik mögötte, mert "hogyha ez hiányzik, hogyha az nem valós, akkor fölmerülhet a költségvetési csalás megalapozott gyanúja". Hozzátette, nemcsak a NAV Bűnügyi Főigazgatóságához fordult, hanem az Állami Számvevőszékhez is.

    A fideszes politikus a rádióinterjúban úgy fogalmazott, "egy olyan dolog történt, ami Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti és az ország szuverenitását durván sérti, mert egy országgyűlési választást nem lehet külföldről finanszírozni".

    Hangsúlyozta, a baloldal nem a magyarok, hanem azok érdekeit képviseli, aki fizet nekik. Ezt az "ország elárulásának" nevezte. Ezért kérték a nemzetbiztonsági szolgálatokat arra, tekintsék át az egységes ellenzék kampánytámogatásának kérdését - tette hozzá Halász János.

     A magyar választásokba való durva beavatkozásnak nevezte a történteket és hozzátette "érdekes ebben, hogy ők, a baloldaliak, akik egyébként mindig arról papoltak, hogy Magyarországon milyen demokratikus problémák vannak, azok most megbukni látszanak itt a kampányfinanszírozás ügyében".

    Hozzátette, "a barátaik Brüsszelben pedig nyakig ülnek a korrupcióban. Hát látjuk, hogy minden nap szinte újabb szocialista európai parlamenti képviselőt gyanúsítanak meg vagy fognak le. Van aki már börtönben van, egyenesen az egyik alelnök. Láthatóan hálózatszerűen csinálták ezt pont ők, akik Magyarországot támadták".

    Az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botrányról megjegyezte: "van áthallás a két téma között, de ez két különböző dolog".

    Hangsúlyozta: fontos, hogy mind az Európai Parlamentben, mind itthon alaposan végére kell járni a dolgoknak. "Mi itthon biztos, hogy a végére tudunk járni és bízom benne, hogy tudunk olyan nyomást gyakorolni, hogy Brüsszelben is mindez szépen a végéhez érjen és tisztán lássunk abban a dologban, hogy milyen törvénytelenséget is követtek el ezek a baloldali képviselők".

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!