2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Fontos adóbevallási határidő közeledik

  • Fontos adóbevallási határidő közeledik

Fontos adóbevallási határidő közeledik – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. Kis Péter András úgy fogalmazott: minden adófizetőnek lényeges időszak március közepe.

Az adóhivatal idén nagyjából ötmillió magánszemélynek készít személyijövedelemadó-bevallási tervezetet, a saját, névre szóló dokumentumát március 15-től bárki megnézheti az interneten – ehhez azonban szükség van ügyfélkapus hozzáférésre. – Annak sem kell kétségbe esnie, akinek nincs az ügyfélkapus belépéshez szükséges kódja – jegyezte meg a szóvivő –, az érintettek ugyanis megkérhetik a NAV-ot arra, hogy postán küldje ki címükre az iratot.

– A kérelmet ­március 18. éjfélig lehet előterjeszteni, mégpedig több formában – mondta Kis Péter András. A szóvivő szerint a korábbi évekhez hasonlóan a legnépszerűbb megoldás idén is az SMS lehet. A telefonos szöveges üzenetben az SZJA rövidítés és egy szóköz után meg kell adni az adóazonosító jelet, majd egy újabb szóköz után be kell ütni – minden számot egybeírva – a születési dátumot, az évszám, a hónap és a nap feltüntetésével, utóbbiakat két-két számjeggyel. Pontot nem kell a számok közé tenni. Az SMS-eket a +36-30-344-4304-es telefonszámra várja a hivatal. A postázási kérelem emellett előterjeszthető a NAV honlapján megtalálható elektronikus űrlapon, vagy az erre rendszeresített, BEVTERVK jelzésű formanyomtatványon, továbbá a hatóság telefonos tájékoztató rendszerein keresztül.

Az adófizetők persze felkereshetik a NAV ügyfélszolgálatait is, miként levelet is írhatnak – utóbbinál csak az a követelmény, az érintett feltüntesse adóazonosító jelét és születési dátumát. – Lényeges tudnivaló, hogy az szja-bevallás tervezetének postázását csak azok kérhetik, akiket a jogszabály nem kötelez elektronikus kapcsolattartásra. Emiatt pél­dául az egyéni vállalkozóknál nem jöhet szóba a papíralapú levelezés – mondta a szóvivő. Hozzátette ugyanakkor, hogy az sem jelent különösebb problémát, ha valaki nem terjeszti elő időben kérelmét, március 18-a után is bármely NAV-kirendeltségen elkérhető a bevallási tervezet.

A teljes cikket a Magyar Nemzetben olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!