2024. 09. 15. Vasárnap Enikő, Melitta napja
Jelenleg a TV-ben:

Szent Péter esernyője

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Fogy a levegő Moszkva körül?

Peking egy ideje fékezi az Oroszországgal, a stratégiai partnerrel folytatott együttműködést.

  • Fogy a levegő Moszkva körül?

Míg az orosz–kínai viszony kihűlni, a Moszkva–Delhi kapcsolat felmelegedni látszik, amit Narendra Modi indiai kormányfő váratlan moszkvai látogatása is jelzett. Hogy a fentebb említett változások tartósak lesznek-e, egyáltalán bekövetkeznek-e – arról tart a vita. Ugyanis 

nincs kizárva, hogy Ukrajna kapcsán a kelet–nyugati kapcsolatokban is intenzívebbé vált az információs hadviselés, a megtévesztés, a stratégiai bizonytalanság érzésének felkeltése.

Tény, hogy Narendra Modi indiai kormányfő európai, moszkvai (és kijevi) útja meglepte a világot. Egy ideje hozzászokhattunk, hogy a Nyugattal szemben fellépő koalíció vezetője, Kína mellett Oroszország játssza a másodhegedűs szerepet. Most mind a kínai, mind az oroszországi pénzvilág érzékeny csápjai más irányban tapogatóznak.

Tény, hogy az Egyesült Államok szankciós politikája Kína irányába részeredményeket hozhat. 

Pekingnek – miként Washingtonnak és Moszkvának sem – nincsenek barátai, csak érdekalapú alkalmi szövetségesei. 

Kína szemrebbenés nélkül visszafogja oroszországi kapcsolatait, ha érdekei ezt diktálják. Oroszország importja 2024-ben mintegy 3 százalékkal visszaesik 2023-hoz képest. „Idén a behozatal csökken, mert a szankciós korlátozások erősebbé váltak, ami befolyásolta a fizetések és a logisztikai műveletek rendszerét is” – írta a jegybank augusztus 29-i jelentésében.

Beérnek a szankciók?

Oroszországban a politikai vezetők ugyan tagadják, de érződik az idén tavasszal életbe léptetett amerikai szankciócsomag negatív hatása. Mint a Deutsche Welle orosz nyelvű adása jelzi, a vállalkozók már idén júniusban érezték a változást: noha az orosz valuta, a rubel árfolyama stabilizálódott. Ugyanakkor a moszkvai jegybank minden lehetséges eszközzel támogatta a dollár- és euróügyletek kínai jüanra való átállítását, ám ez a gyakorlatban egyre nehezebben megy.

Ennek egyik oka lehet, hogy lelassult idén a tavaly még dinamikusan fejlődő kétoldalú áruforgalom. Az idei első fél évben csak 1,6 százalékkal nőtt a forgalom, míg az oroszországi import Kínából több mint 1 százalékkal visszaesett. A tavalyi év rekordot hozott a kínai–oroszországi árucsere-forgalomban. Kínai hivatalos adatok szerint 2023-ban 2022-höz képest 26 százalékos forgalomnövekedés következett be, és a forgalom elérte a 240 milliárd dollárt. Különösen nagyot nőtt (47 százalék) az Oroszországba irányuló kínai export. Kína oroszországi importja tavaly 13 százalékkal bővült, elérte a 129 milliárd dollárt. Az összehasonlítás kedvéért: tavaly visszaesett a kínai–amerikai árucsere-forgalom 12 százalékkal (2022-höz mérve). Ám így is csaknem háromszorosan haladta meg a Peking és Moszkva közti forgalom értékét.

Kínai források szerint fizetési-átutalási nehézségek is rejlenek a csökkenés mögött. Most derül ki, hogy Vlagyimir Putyin idén májusban Pekingben tett látogatása valódi okai között lehettek a kereskedelemmel kapcsolatos pénzügyi-átutalási problémák is. A Reuters hírt ad róla, hogy az oroszországi első számú vezető pekingi látogatása után kevés nemzetközi tapasztalattal, infrastruktúrával rendelkező, másodvonalbeli kínai bankok léptek a kínai–orosz forgalmat korábban kezelő nagybankok helyébe. Ez önmagában az áruforgalom, a fizetések lefékeződése irányába hatott, hiszen ezeknek a kisebb bankoknak nincs meg a nemzetközi tapasztalatuk, infrastruktúrájuk.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Varga Mihály: Sikeres a pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása

Varga Mihály: Sikeres a pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása

A pénzügyminiszterek budapesti találkozója minden szempontból sikeresnek tekinthető, mind a résztvevők körét, mind a megbeszéléseken elhangzottakat illetően - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!