2024-es évben a pécsiek elvették Péterffy Attilától a többséget - mondta Hoppál Péter, aki szerint a városi közgyűlésben olyan képviselőtestület jött létre, ami már kontrollálni tudja Pécs polgármesterét.
A kormány támogatásával pedig Pécs és Dél-Dunántúl újra gazdasági húzóerő lehet – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Csizmadia Péter szerint ahhoz, hogy a fejlesztések és a városépítő munka elkezdődjön Pécsnek is jól kell működnie. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, jelenleg Pécs a működésképtelenség határán van.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Dél-Dunántúl egy győztes évtized kapujában áll, hiszen 2024-ben az M6-os elérte a déli országhatárt, idén pedig a horvátok is csatlakoznak a magyar sztrádához. Ezzel pedig Pécs és közvetlen térsége bekapcsolódik a nemzetközi autópálya vérkeringésbe. A Pécs melletti ipari parkkal több ezer új munkahely jöhet létre és jelentős mértékű külföldi befektetési tőke is érkezhet a térségbe. A közlekedés fejlesztésére egyébként több mint 250 milliárd forintot fordítanak majd és olyan projektek valósulhatnak meg, mint az M60-as meghosszabbítása, a 6-os számú főút bővítése.