2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Tiltott absztraktok 11:00

Gazdaság

Felavatták a Krones Hungary új gyártóüzemét Debrecenben

Az elmúlt években Magyarország sikeresen átállt a termelésorientált gazdaságról a technológiaorientált gazdaságra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben szerdán, a Krones AG első, Németországon kívüli európai gyárának átadásán.

  • Felavatták a Krones Hungary új gyártóüzemét Debrecenben

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a Krones AG 15 milliárd forintos beruházással építette fel a termelőüzemét Debrecenben, amivel 500 új munkahelyet hozott létre.

Hozzátette: a kormány 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a beruházáshoz.

A repülőtér melletti déli ipari övezetben lévő üzemben italtöltő és csomagolástechnikai berendezéseket gyártanak.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország az 5 százalékot meghaladó gazdasági növekedéssel az első helyen van az Európai Unióban, a 3,3 százalékos munkanélküliséggel pedig gyakorlatilag megvalósult a teljes foglalkoztatottság.

Magyarország az egyik legversenyképesebb ország, az itt előállított termékek, szolgáltatások megállják a helyüket bárhol a világon - mondta megjegyezve, hogy míg lakosságszámban a 92. helyen áll az ország, addig a 34. legnagyobb exportáló. Magyarország egyike annak a 35 országnak, amelyik 100 milliárd euró felett exportál, "az elmúlt öt évben évről évre megdöntöttük a beruházási és az exportrekordot" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter ismételten beruházási bajnoknak nevezte Debrecent, és azt mondta "egész Közép-Európa legversenyképesebb városává nőtte ki magát" az elmúlt öt évben.

Hozzátette: az első fél évben 43 nagyberuházásról állapodtak meg, 731 milliárd forint értékben, ebből három beruházás Debrecenben lesz, ezzel a hajdú-bihari megyeszékhely ismét az első helyen áll a beruházási rangsorban, ezúttal holtversenyben Zalaegerszeggel és Komárommal.

A tárcavezető felidézte, hogy nemcsak az új befektetők, hanem a városba települt cégek is elégedettek a debreceni lehetőségekkel: a vállalkozások 84 százaléka nyilatkozott úgy, újra Debrecenbe vinné a befektetését, ha most kellene döntenie.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere. tavaly 54 milliárd euró volt a kereskedelmi forgalom, az idei első fél évben pedig elérte a 29 milliárd eurót.

Magyarországon több mint hatezer német vállalkozás 300 ezer magyar embernek ad munkát, az elmúlt öt évben 101 német beruházó 2000 milliárd forint értékű beruházást hozott ide - sorolta a számokat a külgazdasági miniszter.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a Krones az első cég, amely gyárat épített a repülőtér mellett déli ipari övezetben; a beruházás értéke a teljes helyi gépipar eszközállományának egyharmada.

Hozzátette: 2014 és 2019 között hét német vállalat kezdett zöldmezős beruházásba Debrecenben, összesen 400 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtettek.

Elmondta azt is, hogy 2014 és 2018 között 17 százalékkal nőtt a foglalkoztatás Debrecenben, ami az országos átlag csaknem kétszerese, ezzel csaknem nyolcezer-ötszázzal nőtt a munkahelyek száma a városban.

Papp László rámutatott: jelenleg 700 hektáron folyik ipari infrastruktúra-fejlesztés Debrecenben, az észak-nyugati gazdasági övezetben 500, a Krones gyárának is helyet adó déli övezetben 200 hektáron alakítanak ki ipari parkokat.

Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója megerősítette: nagy versenyben azért döntöttek Debrecen mellett első Németországon kívüli európai gyáruk felépítéséről, mert "nagyszerű az infrastruktúra" (repülőtér, autópálya, vasúti átrakó), és jól képzett szakemberek is rendelkezésre állnak.

Tájékoztatása szerint már 450 dolgozót felvettek a debreceni gyárukba, ahol az első gyártósoron már januárban megkezdték a próbatermelést, ezekben a napokban négy nagy szerelősort és lézeres vágógépeket szerelnek be. Terveik szerint a debreceni üzemben naponta egymillió euró volumenben termelnek majd - fűzte hozzá.

Ralf Goldbrunner, a Krones AG igazgatósági tagja mérföldkőnek nevezte cégük életében az első nem németországi európai gyáruk átadását. Cégcsoportjuk 16 500 dolgozót foglalkoztat, éves árbevételük mintegy négymilliárd euró. Debreceni gyáruk üzembeállásával növekszik a Krones versenyképessége, nő a nyeresége és erősödik a piaci pozíciója - sorolta.

Debreceni gyárukba "új gyártási folyamatokat és új rendszerszemléletet vezetnek be, amely mintául szolgál majd a teljes Krones cégcsoportnak" - jelezte az igazgató érdekességként megemlítve, hogy a világon minden negyedik ásványvizes palackot az általuk gyártott gépeken töltik.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!