2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Gazdaság

Évi százezer forintot spórolhat egy háztartás

Évi százezer forintot spórolhat meg egy átlagos magyar háztartás a rezsicsökkentéssel – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója. A tavaly decemberi árakhoz képest összesen 20 százalékkal lett olcsóbb a gáz, az áram és a távhő ára.

Január elsejétől 14 265 forintot spórolnak meg a gázon Marsinék, a villanyért pedig 16 417 forinttal fizetnek kevesebbet év eleje óta. Októberig több tízezer forintot spóroltak meg a rezsicsökkentéssel.

November 1-jétől újabb 11,1 százalékkal csökkentette a kormány a lakossági gáz, áram, és távhő díját. Ez tavaly decemberhez képes már 20 százalékos csökkentést jelent. Egy éve decemberben még 151 forint 82 fillér volt egy köbméter gáz, november elsejétől azonban 121 forint 47 fillér. Ugyanúgy az áramdíj is olcsóbb lesz, mint 2012 decemberében volt, csaknem 10 forinttal. Ennyibe utoljára 2007 februárjában került az áram, a gáz pedig 2008 júliusában. Így például egy budapesti, 60 négyzetméteres, gázfűtéses lakásban évente akár 55 ezer forinttal kell kevesebbet fizetni.

Idén összesen kilenc szolgáltatás ára csökkent, júliustól olcsóbb lett a víz- és a csatornadíj, a szemétszállítás, a palackos gáz, a szennyvízszippantás, valamint a kéményseprés ára. Ezeknek a szolgáltatásoknak egységes számlaképet is akarnak adni, erről szerdán beszélt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd szerint várhatóan január elsejétől a szolgáltatások területét különböző színekkel és betűméretekkel fogják majd jelölni. A kormány tervei szerint jövőre tovább csökkentik a gáz, a villany és a távhő díjait, de hogy pontosan mikortól és mennyivel, azt még vizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!