2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Dönthetnek az alapvető élelmiszerek 5 százalékos áfájáról

Szerdán dönthet a kormány az alapvető élelmiszerek 5 százalékos áfájáról – írja a Népszava. Az intézkedéssel a drágulást előznék meg.

Az áfacsökkentést a hús-, a baromfi- és a tejterméktanács is kérte a kormánytól. Az aszály okozta takarmányhiány, illetve áremelkedés miatt ugyanis szerintük drámai áremelésekre lenne szükség. A Magyar Nemzet közben arról ír, rövid távon hitelátütemezéssel és előre hozott támogatásokkal segítené az aszály sújtotta agráriumot a kormány. Hosszabb távon pedig rendeznék az öntözés helyzetét, és stratégiai készletfelhalmozást is terveznek – minderről a szerdai kabinetülésen fognak dönteni.

A magyar kormány nem hagyja magukra az állattartókat a magas gabonaárakból következő nehéz helyzet kezelésében – nyilatkozta még augusztus elején Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezető július 4-én bejelentette: a tárca 40 milliárd forint keretösszegű pályázatot indít állattartó telepek korszerűsítésére. Czerván György államtitkár pedig június 21-én tudatta, hogy a jövő évi költségvetésből 2,6 milliárd többlettámogatás jut majd a sertéságazat erősítésére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!