2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Gazdaság

Bezuhant az ingatlanpiac Svédországban

Zuhanórepülésben az ingatlanárak Svédországban. Miután évekig csak nagyon magas árakon lehetett házat és lakást vásárolni a skandináv államban, idén már közel 20 százalékkal estek az ingatlanárak. Eközben az áramszámlák és az élelmiszerek ára is meredeken emelkedik, valamint az inflációs adatok is egyre rosszabbak Svédországban.

  • Bezuhant az ingatlanpiac Svédországban

Tovább emelkedik az inflációs nyomás Svédországban. Novemberben a leginkább az áram ára emelkedett egy hónap alatt 17 százalékkal. Északon ugyan valamivel olcsóbb az áram, délen viszont brutális mértékűre emelkedett egy átlagos családi háznak a villanyszámlája 200-250 ezer forint körüli összegre rúg, úgy a legtöbb háztartásban árammal fűtenek. Az élelmiszer ára is jelentősen megemelkedett a Fogyasztói Hivatal szerint novemberben egy átlagos családnak két felnőtt két gyerek esetében úgy, hogy otthon főznek, ez 470 ezer forintba kerül, tehát ez csak az élelmiszer, ez 20%-os emelkedést jelent.

Közben az ingatlanárak pedig zuhanórepülésbe kezdtek a legrosszabb az Európai Unióban, illetve egész Európában, itt Svédországban van, az elmúlt években hatalmas ingatlan boom volt, most viszont 15-20%-kal csökkentek az ingatlanárak, miközben a jelzáloghitelek, illetve azoknak a kamata háromszorosára emelkedett, így akiket például a rezsi és megélhetési költségek durván érintenek, és kisebb lakásba, házba szeretnének költözni.

Ezt nem igazán tehetik meg, mert vagy hatalmas veszteséget könyvelnek el, vagy pedig egyáltalán el se tudják adni a lakásukat, házukat, mert egyszerűen nincsen most erre kereslet. Nem néznek jól ki a kilátások sem a prognózisok szerint az Európai Unió 27 gazdasága közül az egyik legrosszabbul teljesítő, recesszióba süllyedő országa Svédország lehet.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!