2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Gazdaság

Bezár a komáromi Nokia-gyár

A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg.

A cég közlemény szerint világszerte racionalizálják működésüket, a következő egy évben 18 ezer pozíciót szüntetnek meg. A külgazdasági és a nemzetgazdasági minisztérium azonnali akciótervet dolgozott ki, Szijjártó Péter államtitkár utasította a befektetési ügynökséget, hogy gyorsítsa fel a tárgyalásokat azokkal a vállalatokkal, amelyek Komáromban terveznek befektetést. Az elbocsátottaknak képzési és átképzési programot indítanak, az új munkaadóknak pedig célzott támogatást.

„Szorosabbra fűzzük a Microsofttal a stratégiai partnerségből adódó együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország egyre inkább egy kutatás-fejlesztési központnak számítson a vállalatcsoport szempontjából. Ennek a jegyében megállapodtunk arról, hogy a Nokia budapesti K+F központjában felgyorsítják a 150 új mérnöki munkakör betöltését. Meghoztuk a szükséges munkaügyi intézkedését, ennek jegyében kihelyezett ügyfélszolgálat kerül felállításra, állásbörzére kerül sor” – közölte Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!