2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Gazdaság

Az Európai Bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást

Csökkentené az állam által nyújtott babaváró támogatás kezességvállalási szintjét az Európai Bizottság, mivel álláspontja szerint a rendszer jelen állapotában uniós versenyjogot sérthet. A kormányzatot meglepték a brüsszeli kifogások, hiszen a csokkal összefüggésben az unió nem fogalmazott meg hasonló észrevételeket.

  • Az Európai Bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást

Július elsejétől lehet igényelni a babaváró támogatást, amely a fiatalok közös életkezdéséhez szükséges költségek fedezésére szolgál tízmillió forintos hitel formájában, ha pedig két vagy három gyereket vállalnak, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem is kell visszafizetni.

Most azonban vitás kérdéssé vált a kormány babaváró támogatási programja, mivel a konstrukciót a Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bizottság (EB) alkalmasnak tartja a versenyjog megsértésére. Az EB problémásnak véli a százszázalékos állami támogatási szintet, illetve annak is felmerült a lehetősége, hogy egyes pénzpiaci szereplők versenyelőnyhöz jutnak azáltal, hogy részt vesznek a programban.

A problémáról a Magyar Bankszövetség is tárgyal a Pénzügyminisztériummal. A szervezet attól tart, hogy kedvezőtlen elbírálás esetén a bankoknak vissza kellene fizetniük az állami támogatást, ez az eshetőség pedig eltántoríthatja a hitelintézeteket a programban való részvételtől.

A magyar állam azzal érvel, hogy a felvetett problémák nem léteznek. Egyrészt a bank lefelé eltérhet a maximális kamattól, vagyis van tér a versenyre, továbbá senki nem jut versenyelőnyhöz, mivel a programban való részvétel minden piaci szereplőnek adott lehetőség.

Az EB főként azt kívánja elérni, hogy a kamattámogatás és a kezességvállalás is álljon meg nyolcvan százaléknál, így biztosítva teret a versenynek. Emellett a testület azt is felvetette, hogy a támogatást ne a bankok, hanem egy állami szerv intézze. Előbbi a konstrukció teljes átalakítását igényelné, így a program jelen formájában nem lenne megvalósítható. Utóbbit a kormány azért nem akarja, mert inkább a bankok saját tőkéjéből való hitelezést preferálja, semmint hogy az államháztartás terhére fizesse ki a támogatásokat.

Értesüléseink szerint a kormányzatot – amely folyamatosan tárgyal az unióval – meglepte a brüsszeli ellenkezés, mert korábban sem a csokkal, sem a csokhitellel nem volt ilyen probléma, holott mind a kettőt a bankrendszeren keresztül folyósítják. Úgy tudjuk, a kormány véleménye szerint az ellenkezés kifejezetten a gyermekvállalást támogató programnak szól, és nem a konkrét konstrukciónak.

Rétvári Bence az EMMI parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a magyar kormány megfog tenni mindent, hogy megvédje a magyar családok érdekeit. A poltikus hozzátette: Brüsszelnek a magyar családok támogatása helyett a migránskártyákon nyújtott támogatások megvonásával kellene foglalkozni.

Gyerekemelési rekordot állított fel a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A szervezet rendezvényén tízezernél is több gyermeket emeltek magasba országszerte és a határokon túl, összesen 23 helyszínen. A fővárosban a Margitszigeten a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy erős családokkal a nemzet és Európa is erősebb lesz. Beneda Attila szerint a magyar fiataloknak szükségük van a babaváró támogatásra. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!