2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Híradó 07:00

Gazdaság

Az állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Ózdi Acélművekben

A magyar állam megvásárolja az Ózdi Acélművek tulajdonának egyötödét – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László arról beszélt, hogy a közel 11 milliárd forintos adásvétellel párhuzamosan a külföldi tulajdonos fejlesztésbe kezd, melytől az acélgyártás korszerűsítését és további megrendeléseket remélnek.

  • Az állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Ózdi Acélművekben

„A korábbi kormányok iparágakat privatizáltak, meghatározó infrastruktúrákat adtak külföldi kézbe, ami esetenként ahhoz vezetett, hogy munkahelyek tömeges megszűnésével, leépítéssel jár” – mondta Palkovics László.

A korábbi gyakorlattal ellentétben a jelenlegi kormányzat célja, hogy jelen legyen a stratégiai ágazatokban – tette hozzá budapesti sajtótájékoztatóján az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László bejelentette: az állam 11 milliárd forintért 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az eddig kizárólagos német tulajdonban álló Ózdi Acélművekben. Hozzátette: a német tulajdonos a vásárlással párhuzamosan fejlesztésbe kezd.

„A többségi tulajdonos 60 millió euró értékű technológiai beruházást, eszközbeszerzést hajt végre, annak érdekében, hogy az Ózdi Acélművek magasabb színvonalon, komplexebb termékekkel, jobb hatékonysággal tudja ellátni a feladatát. Tehát korszerűsödik az ózdi acélgyártás” – mondta a miniszter.

„Azt ígérhetem csak, hogy a továbbiakban is olyan jó lesz az együttműködés, mint az eddigi évek során, ezt kívánom mindannyiunknak” – mondta Max Aicher, az Ózdi Acélművek Kft. tulajdonosa.

A térség országgyűlési képviselője szerint kiemelten fontos a környék számára a beruházás és az acélgyártás modernizálása.

„Ebben a városban a kohászat és a bányászat mindig is fundamentális iparág volt. A bányászatról sajnos a múlt tükrében tudunk beszélni, de a kohászat ma is elevenen él. Ahogy a miniszter elmondta, több, mint ötszáz ember dolgozik ebben a vertikumban, és ha családokban gondolkodunk akkor az több, mint kétezer ember számára jelent megélhetést” – nyilatkozta Ritz Gábor.

A kormányzat célja, hogy a magyar építésgazdaság megrendeléseit – ami a jelenlegi számítások szerint 5 év alatt több, mint 25 ezer milliárd forint – minél nagyobb részben lehessen hazai alapanyagokkal teljesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulós mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!