2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Gazdaság

ÁSZ-elnök: a digitalizációnak központi szerepe van a gazdaság kifehérítésében

A digitalizációnak központi szerepe van a gazdaság fenntartható kifehérítésében - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön Budapesten egy nemzetközi adószakmai konferenciát kísérő sajtótájékoztatón.

  • ÁSZ-elnök: a digitalizációnak központi szerepe van a gazdaság kifehérítésében

Felidézte, hogy tavaly a tervezettnél 8,3 százalékkal, mintegy 300 milliárd forinttal több adó folyt be a költségvetésbe. A többlet mögött a gazdaság fehéredése áll - mondta.

A fenntartható kifehérítési folyamat a vállalati szférában kedvezőbb üzleti környezetet teremt, a lakosságnak fogyasztóvédelmi biztonságot ad, az állam pedig még néhány adókulcs csökkentése mellett is több bevételhez jut - fejtette ki Domokos László.

Besesek Botond, a Pénzügyminisztérium (PM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a digitalizáció a gazdasági alapfolyamatok része lett, az eredmények is igazolják, hogy az mennyire hatékony eszköz a gazdaság fehérítésében.

A XIII. Nemzetközi Adókonferenciát a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete és a Penta Unió Oktatási Centrum szervezésében csütörtökön és pénteken tartják Budapesten, központi témája a digitalizáció és a kommunikáció az adózásban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!