2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Gazdaság

Vannak szabálytalanságok, de a vállalkozások igyekeznek

Több szabálytalanságot is talált a Csongrád megyei kormányhivatal kiemelt fogyasztóvédelmi ellenőrzése során. A Szegedi utcai dinnyeárusokat ellenőriztek, többek közt a termékek minőségét és a számlaadási fegyelmet vizsgálták.

Próbavásárlással kezdődött az ellenőrzés és az árus szabályos számlát állított ki. Az alkalmazott azonban nem tudta igazolni a termék származását. A mérleg sem felelt meg a követelményeknek. „Az ellenőrzés során megállapítjuk, hogy a mérőeszköz nem hiteles, tehát joghatással való mérésre nem alkalmas” – mondta az egyik ellenőr. Az árus első és harmadosztályú magyar dinnyét kínált a vásárlóknak, noha harmadosztályú gyümölcsöt az Európai Unióban csak takarmányozásra lehet felhasználni.

„Gondolom, hogy a viszonylag szerény minőség miatt próbálták harmadosztályba sorolni, és hát a feltüntetett fogyasztói ár szintén arra utal, hogy nem egy magas minőségű dinnyéről van szó. Magyarországon talán Békés megyében termelnek a legnagyobb mennyiségben dinnyét, az ottani kollégák tájékoztatása szerint az időjárás miatt első osztályú áru csak július hónap közepétől várható, hogy magyar áruban megjelenjen” – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője, Hódi László.

A fogyasztóvédelmi felügyelőség a nyári szezonban kiemelten ellenőrzi a turisták által gyakran látogatott helyeket is.

„Itt természetesen a nyári strandok, fesztiválok, egyéb más rendezvények fogyasztóvédelmi ellenőrzése kerül napirendre, de emellett végzünk taxivizsgálatokat is, illetve a fogyasztók egészségének, életének védelme érdekében a különböző mutatványos eszközöknek a vizsgálata is folyamatosan történik” – tájékoztatott Petrik Sándor, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója.

Az igazgató elmondta, hogy évről évre javul a helyzet, a vállalkozások igyekeznek betartani a jogszabályokat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!