2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

"A német tulajdonosok kiürítik az erőmű kasszáját"

A német tulajdonosok kiürítik a visontai erőmű kasszáját – Horváth László fideszes országgyűlési képviselő szerint. A visontai erőmű a Horn-kormány idején került német többségi tulajdonba, 2008-ban pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt kötött szerződést a kormánnyal, ennek eredményeképp a magyar állam a piaci árnál 10 százalékkal fizet többet az áramért.

A Mátrai Erőmű Zrt. pénteki közgyűlésével egy időben a visontai vállalat bejárata előtt a Heves megyei kormánymegbízott arról beszélt: az eredetileg tervezett 10 milliárd forint helyett a cégnél már 20 milliárd forint nyereséggel számolnak. Az erőmű a Horn-kormány idején, 1995-ben áron alul került a német RWE többségi tulajdonába.

– Információim szerint ez a vételár nem volt sokkal több, mint 13 milliárd forint, de az üzlet nagyságrendjét az jelzi, hogy ugyanakkor éves szinten a tulajdonosok 20 milliárdos nyereséggel tudnak számolni – jelentette ki Horváth László.

A fideszes politikus emlékeztetett arra is, hogy a cég 2008-ban 7 évre szerződött a Gyurcsány-kormánnyal. Ennek eredményeképpen ma a magyar állam a piaci árnál 10 százalékkal fizet többet az áramért, így juthatnak extraprofithoz a német tulajdonosok.


– A tisztességtelen játékszabályokat nem hagyjuk életben maradni. A tisztességkérésre a válasz az volt, hogy a 10 milliárdos osztalékot a német többségi tulajdonos javaslatára 20 milliárdra emelték. Ennél több pénz kivétele a működést, a likviditást is veszélyeztetné – tette hozzá a Heves megyei kormánymegbízott.

Megerősítve: 20 milliárdot kapnak évente a németek

A közgyűlés után az erőmű igazgatósági elnöke megerősítette: a tulajdonosok javaslatának eleget téve 20 milliárd forintot fizetnek a németeknek.

– Ennek az indokaként azt jelölték meg, hogy 2008-ban a tulajdonosok lemondtak az osztalék kifizetéséről azért, mert tervbe volt véve egy új 400 megawattos erőműblokk építése Visontán, ezért ezt a pénzt itthagyták a közben képződő cash próval együtt, tehát évről évre az eredménytartalékot visszahagyták. Azért, hogy fejlesztési projektet lehessen megvalósítani – nyilatkozta a Hír TV-nek Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatósági elnöke.

A tartalékolt pénzt végül nem használták fel. Valaska szerint ebből finanszírozták a németek osztalékát. Az igazgatóság elnöke elmondta: a Gyurcsány-kormánnyal kötött szerződések 2015-ben járnak le, ennek meghosszabbításáról jelenleg is tárgyalnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!