2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Gazdaság

A mérőórák cseréjét a szolgáltatóknak kell állniuk

A jövőben az energiaszolgáltatóknak kell állniuk a mérőórák cseréjét – közölte Németh Szilárd. A rezsi alapdíjának eltörléséről viszont még nem döntött a kabinet.

A kormány úgy döntött, hogy a mérőórák cseréjének költségeit az energiaszolgáltatóknak kell állniuk. Ezt a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője jelentette be a kormányszóvivővel tartott közös sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd elmondta, hogy a jövőben a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli. Hozzátette, hogy ha szükséges, emiatt összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését is. A rezsiszolgáltatók alapdíjáról viszont nem döntött a kabinet, így azt egyelőre nem törlik el.

A kormány elrendelte viszont a Főgáz teljes fogyasztóvédelmi átvilágítását, amit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen végez majd el.

Összesen 120 rezsifórumot tartottak országszerte, amelyen 70 ezer ember vett részt, és több mint ezer javaslatot gyűjtött össze a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős munkacsoport. Ezek kerültek a kormány elé.

„A fogyasztók érdekeit kívánja a kormány szem előtt tartani, és nem a szolgáltatók érdekeit” – mondta Giró-Szász András. A kormány két azonnali döntést hozott: az egyik, hogy a szolgáltatókat terhelik a mérőórák cseréjének költségei.

– Azt tapasztaltuk, hogy tulajdonjogi problémák vannak. Például ha a mérőóra a szolgáltató tulajdona, akkor miért kell érte fizetni annak, aki a szolgáltatást igénybe veszi, tehát a fogyasztóknak? Ezért úgy döntött a kormány ebben az esetben, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes költség, tehát az összes felmerülő költség ezentúl a szolgáltatókat fogja terhelni – közölte Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője.

A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője elmondta, hogy ha szükséges, összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, de lehetséges, hogy enélkül is megoldható a változtatás. A politikus közölte, hogy az intézkedés minden típusú mérőórát érintene, és a lehető leggyorsabban kívánják bevezetni azt. A kormány foglalkozott a kilojoule alapú számlázással, a kikapcsolás-visszakapcsolás és az alapdíjak kérdéskörével is.

– Aki nem vételez mondjuk gázt vagy vizet, továbbra is valamilyen alapdíjat, valamilyen szerkezetfenntartási díjat fizetnie kell, ezt többen sérelmezték. Ezt a kérdést is vizsgálni fogja a kormány, hogy hogyan lehetne nyugvópontra jutni ebben a tekintetben – tette hozzá Németh Szilárd.

A kabinet tervei között szerepel az energiaszolgáltatóknál az osztalék kivételének szabályozása is. „A karbantartásra és a fejlesztésekre félretett összegekből, tartalékokból ne lehessen osztalékot kifizetni” – fejtette ki a kormányszóvivő. A kormány elrendelte a köztulajdonban lévő Főgáz teljes körű fogyasztóvédelmi átvilágítását is.

Az MSZP átverésről beszél

A baloldali összefogás kampányfogásnak és átverésnek tartja a közműalapdíjak tervezett megszüntetését. A szocialisták frakcióvezető-helyettese ezt azzal indokolta, hogy szerintük a kormány a választások után visszavonná az újabb rezsicsökkentő intézkedést. Lukács Zoltán azt mondta, az emberek nem az alapdíjak miatt nem tudják kifizetni a rezsit, ezért az eltörlésük alig számít valamit.

– Rezsicsökkentést azt a szocialista párt és az Összefogás pártjai fognak adni, a Fidesz az rezsihazugságot csinált az elmúlt három évben, és minden költség növekedett – mondta Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!