2024. 04. 13. Szombat Ida napja
Jelenleg a TV-ben:

Az ezüstcsapat és a '38-as világbajnoki döntő

Következik:

Híradó 12:00

Gazdaság

A jogellenesen szerzett jövedelem nem maradhat a bankoknál

Pénteken terjeszti a parlament elé az igazságügyi tárca a devizahitelesek ügyét rendező első törvénycsomagot. A jogszabálytervezet a hatályos devizahitelekről rendelkezik majd – mondta el a Hír TV-nek a minisztérium parlamenti államtitkára.

Répássy Róbert szerint a lezárt szerződések ügyét a szeptemberben beterjesztendő második törvénycsomag fogja rendezni. A törvényt a kormánypárti frakciók a házszabálytól eltérve tárgyalnák, amihez a parlamenti képviselők 4/5-nek szavazata szükséges. „A jogellenesen szerzett előny, a jogellenesen szerzett jövedelem a bankoknál nem tartható meg, a bankoknak vissza kell fizetni ezt a jogellenes jövedelmet, nevezzük azt bárminek is. Hiszen tudjuk jól, hogy a Kúria több szerződési elemről is azt nyilatkozta, hogy itt fennállhat a tisztességtelenség. És azt is el akarja kerülni ez az első törvény, hogy az ügyfeleknek kelljen tömegesen bírósághoz fordulni, a bankoknak kell bizonyítani azt, hogy nem jártak el tisztességtelenül” – fogalmazott Répássy Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!