2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Gazdaság

A gazdákat megosztja a fordított áfa bevezetése

Megosztja a sertéstenyésztőket a fordított áfa bevezetése. Az új szabályokat pénteken jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Az ellenzők szerint az intézkedés még nehezebb helyzetbe hozza az állattartókat. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos szövetsége (Magosz) viszont elismeri, hogy a javaslat visszaszoríthatja az áfacsalásokat, de a részleteken az elnök szerint még finomítani kell.

A Hír TV által felkeresett hajdúböszörményi szövetkezet 20-22 ezer hízósertést értékesít évente. Az állattenyésztési vezető elmondta, hogy a takarmányárak 30-40 százalékos drágulása miatt így is jelentősen megnövekedtek a költségeik, a fordított áfa bevezetése pedig további nehézségeket jelenthet.

A takarmányt ugyanis forgalmi adóval együtt kell kifizetniük, a sertést viszont nettó áron kell eladni januártól. Ez – csak ennél a hajdúböszörményi cégnél – 200 millió forintos átmeneti kiesést jelent.

„Ha az áfát nem kapjuk meg, igaz, hogy rövid távon okoz ez problémát, de mégis forráshiányban jelenik meg, mert innentől kezdve az 1,2 milliárd forint helyett durván 900-950 millió forintot fogunk kapni. Eltűnik a pénz magyarul” – összegezte a Hír TV-nek Dániel László, a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet állattenyésztési főágazatának vezetője.

Bár szükségesnek nevezte a fordított áfa bevezetését a Magosz elnöke, szerinte a részleteken még változtatni kell. Sok tenyésztőnek ugyanis nincs annyi tőkéje, hogy átvészelje azt az időszakot, amíg az áfát visszakapja az államtól.

Fordított áfa a sértéságazatban

„Nem lehet likviditási problémákat okozni a termelőknél úgy, hogy közben a piac többi szereplője csak mosolyog” – mondta a Hír TV-nek Jakab István. A gazdakörök elnöke hozzátette: a likviditási helyzet javítása miatt azt szeretnék elérni, hogy a termelők „időben megkapják az áfa-visszatérítést”.

Az ágazat szerint a fordított áfa bevezetése csak részben fehéríti a szektort és jelent megoldást az áfacsalásokra. A részleteket a Vidékfejlesztési és a Nemzetgazdasági Minisztérium által létrehozott tárcaközi bizottság dolgozza ki.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!