2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gazdaság

A cél változatlan: százmilliárdos támogatás a vidék bankjának

Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés illetékes bizottsága az államfő által megvétózott takarékszövetkezeti törvényhez benyújtott módosító javaslatokat. A fejlesztési minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a törvény eredeti célja nem változott, a kormány 100 milliárd forinttal erősíti meg a vidék bankját a betétesek védelmében. A szocialisták szerint a kormánypártok a takarékokat is meg akarják szerezni maguknak.

Ügyfelek mentették a pénzüket egy éve a csődbe vitt soltvadkerti takarékból. A parlament múlt héten fogadott el törvényt a vidék bankjának is nevezett takarékszövetkezetek feltőkésítéséről és átszervezéséről. Az integrációt kormánybiztos irányítja a Magyar Fejlesztési Bank és a takarékszövetkezetek központi bankja, a Takarékbank közreműködésével. A Takarékbankban az állam a Magyar Posta révén tulajdont szerez.

A törvény elfogadása után az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, amelynek elnöke Demján Sándor nagyvállalkozó, a köztársasági elnöktől kért jogorvoslatot. Az érdekképviselet szerint az alaptörvény és a takarékszövetkezetek érdekei is sérültek. Áder János maga is aggályosnak találta a jogszabályt, és megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.

Az államfői vétó után a fejlesztési minisztérium módosító javaslatot nyújtott be. A tárca államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottságában hangsúlyozta, hogy a takarékszövetkezetek feltőkésítése nem marad el.

„A törvénynek az az eredeti célja semmiben nem változott, semmiben nem sérült, hogy a kormány mintegy 100 milliárd forintot tesz bele a takarékpénztárakba annak érdekében, hogy a betétesek biztonsága stabil legyen, annak érdekében, hogy a vidék bankja eredeti szerepének megfelelően az agrárvállalkozók, illetve a mikro-, kis- és közepes vállalkozók hiteligényeit a jelenleginél jobb feltételek mellett tudja kielégíteni” – közölte Fónagy János államtitkár.

A módosító javaslatról az alkotmányügyi bizottság is tárgyalt. A szocialisták – Demján Sándorékhoz hasonlóan – az előzetes egyeztetést hiányolták. „Senkivel érdemi egyeztetés nem folyt. Ez pontosan azt a feltételezést támasztja alá, amit egyébként maguk az érdekeltek is levettek ebből a történetből, hogy le akarják nyúlni ezt a bankot, illetve a takarékszövetkezet-hálózatot einstandolni akarják, mégpedig úgy, hogy a dolog nagyon komoly alkotmányos aggályokat vet föl” – közölte Lamperth Mónika szocialista országgyűlési képviselő.

Fónagy János azt válaszolta, hogy a törvényt nem a takarékszövetkezeti lobbi érdekei szerint alkották meg. „A jelenlegi takarékszövetkezeti vezetők egy részének – reményeim szerint egy kisebb részének – nem érdeke, hogy ebből az egész hálózatból egy átlátható, megfelelő garanciákkal, biztosítékokkal, megfelelő szakmai irányítással, megfelelő betétbiztonsággal működő intézmény legyen” – mondta Fónagy János.

Az Országgyűlés pénteken szavaz a takarékszövetkezeti törvény átdolgozott változatáról.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!