2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

A cél, hogy nagyobb teret kapjanak az őstermelők

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pécs önkormányzatával. Célja a helyi piacok népszerűsítése, továbbfejlesztése.

Az utóbbi négy év jogszabályváltozásai lehetővé tették, hogy az ilyen piacok segítségével rövidült az értékesítési lánc, olcsóbbak lettek a termékek, a vásárlók pedig közvetlenül a termelővel ismerkedhettek meg. A város abban nyújt segítséget, hogy az eddigieknél is több lehetőséget, nagyobb teret nyújt az őstermelőknek.

– Ezek a termékek még nagyobb arányban, még szélesebb körben jussanak el a fogyasztókhoz. Erre van egy határozott igény, és mi ezt olyan módon próbáljuk meg a magunk részéről elősegíteni, hogy – az eddigi vívmányokat nem félretéve – úgy fejlesztenénk ezt, hogy például egy új vásárcsarnok megépítésével jobb teret adva az ilyenfajta együttműködéseknek segítsük ezt az irányt – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!