2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:35

Gazdaság

5 százalékra csökken a sertéshús-áfa

27-ről 5 százalékra csökken az élő és hasított sertés áfáját januártól – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas Sándor elmondta: az intézkedéssel a termelőket segítik, de egyúttal azt várják, hogy fehéredik a gazdaság és csökkennek a fogyasztói árak is. A sertéshús áfájának csökkentése az élelmiszeripar területén várható mérséklések sorában az első lépés – tette hozzá a tárcavezető.

– A sertéshús az az egyik legnépszerűbb Magyarországon fogyasztott élelmiszer, és célunk az, hogy itt a termelés és a fogyasztás is növekedjen, ebben egy komoly tartalék van, egy komoly perspektíva – véli Fazekas Sándor. – Ez tulajdonképpen az első lépés és a hatásait vizsgáljuk majd ennek a lépésnek, illetve azt, hogy más élelmiszerek esetében milyen megoldás a legkézenfekvőbb. Ugyanis a célunk az, hogy emberek minél olcsóbban jussanak az élelmiszerhez. Volt már korábban áfacsökkentés, amelynek a hatásai ellentmondásosak voltak, és a végén a kereskedelemben csapódott le a haszon – közölte a tárcavezető.

A döntésről és annak hátteréről is kérdezzük a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert este 19 óra 30 perckor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!