2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

2023 januárjától a gyermekgondozási díj maximális összege is emelkedett

Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyermekgondozási díj (gyed) extrát, amely a minimálbér-emelésnek köszönhetően bruttó 324 800 forintra – 2010-hez képest már több mint háromszorosára – emelkedett.

  • 2023 januárjától a gyermekgondozási díj maximális összege is emelkedett

Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyermekgondozási díj (gyed) extrát, amely a minimálbér-emelésnek köszönhetően bruttó 324 800 forintra – 2010-hez képest már több mint háromszorosára – emelkedett 

– írta Magyar Nemzetnek eljuttatott közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). 

A szaktárca tájékoztatása szerint a 2014. január 1-jén életbe lépett gyed extra intézkedéscsomag több élethelyzetben is segítséget jelent a kisgyermekes családok számára: akkor is, ha újabb gyermek születik a családba, illetve akkor is, ha az anya úgy dönt, hogy a gyermeknevelés mellett munkát vállal. 

Az intézkedéscsomagnak köszönhetően több – különböző korú – gyermek után egy időben is járhatnak a gyermekgondozási ellátások, vagyis a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) és a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes). 

Emellett a gyed extra bevezetésekor a gyermek egyéves korától, majd 2016. január 1-jétől már a gyermek féléves korától időkorlátozás nélkül dolgozhatnak a szülők a gyed és a gyes folyósítása mellett – magyarázta a KIM, majd szintén az intézkedéscsomag részét képező diplomásgyed – amely nagy segítség a felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy friss diplomásként szülővé váló, munkatapasztalattal még nem rendelkező fiataloknak – előnyeit részletezte. 

Mint írták, a diplomásgyed időtartama 2018-tól egy évvel meghosszabbodott, így már a gyermek kétéves koráig jár. 

Összege pedig ugyancsak a minimálbér-emelésnek köszönhetően évről évre növekszik: 2023-ban alapképzés (BA) esetén 162 400 forintra (a minimálbér 70 százaléka), mesterképzés (MA) esetén pedig 207 480 forintra (a garantált bérminimum 70 százaléka) emelkedett.

Emellett 2020. január 1-jétől bővült a diplomásgyedre jogosultak köre azáltal, hogy ha az érintettnek az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeke születik, e gyermek után is igényelhető az ellátás – ismertette a szaktárca. 

Kitértek arra is, hogy az idén januártól érvényes 30 év alatti, gyermeket vállaló nők személyijövedelemadó-mentessége a csed, a gyed és a diplomásgyed összegére is vonatkozik, így ezeket az ellátásokat magasabb összegben kaphatják kézhez a fiatal anyák. 

A csed mértéke 2021. július 1-jétől a korábbi 70 százalékról 100 százalékra emelkedett, ami azt eredményezi, hogy az édesanyák a korábbi nettó keresetüknél magasabb összegű ellátásban részesülhetnek: a csed összege a korábbi bruttó fizetésükkel megegyező lehet. A 30 év alatti anyák szja-mentességének köszönhetően az érintettek a gyedet és a diplomásgyedet is magasabb nettó összegben kaphatják, hiszen az ellátások összegét kizárólag 10 százalékos nyugdíjjárulék-levonás terheli, a 15 százalékos személyi jövedelemadó-előleget nem kell belőle levonni. Abban az esetben pedig, ha az apa igényli a gyedet, a tavaly életbe lépett 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességének köszönhetően 25 éves koráig ugyancsak magasabb összegű gyedben részesülhet.

Fotó: Havran Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!