2025. 02. 15. Szombat Kolos, Georgina napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kalapáccsal támadt feleségére Heves vármegyében

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki korábban kalapáccsal próbálta megölni feleségét Erdőteleken - közölte a főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel

  • Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kalapáccsal támadt feleségére Heves vármegyében

Konkoly Thege László tájékoztatása alapján a 76 éves férfi 2022 tavaszán 57 év házasság után közös otthonukban minden előzmény nélkül egy félkilós kalapáccsal támadt mozgáskorlátozott feleségére. Az ágyban fekvő nő fejére és testére legalább tizenhat ütést mért, majd - mivel úgy gondolta: a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyekbe rövidesen belehal - magára hagyta az asszonyt.

A sértett azonban fel tudta hívni szomszédját, aki a helyszínre sietett, és segítséget nyújtott a sérültnek, majd értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A vizsgálat szerint a férj támadása csak azért nem okozta az asszony halálát, mert ő igyekezett a csapásokat hárítani, emellett a rugalmas ágymatrac és a párna jelentősen tompította az ütések hatását - tette hozzá a szóvivő. Jelezte: a főügyészség a beszámíthatóságában - egyebek mellett alkoholizmusa miatt - enyhén korlátozott férfit bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását javasolta vele szemben az ügyben eljáró bíróságnak.

 

mti

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Célpont - Magyar Péter ébredése, a kezdetek + videó

Célpont - Magyar Péter ébredése, a kezdetek + videó

A korábbi igazságügyi miniszter férje, állami cégek vezetője - sokan így ismerték Magyar Pétert. Mára pedig ő vált a baloldali franchise legújabb arcává. Nézzük, hogyan durrantotta be politikai karrierjét az újdonsült „messiás”.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Top 10-es székesfehérvári bűnözőt fogtak el Tenerifén

Top 10-es székesfehérvári bűnözőt fogtak el Tenerifén

A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike az a 31 éves székesfehérvári férfi, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési osztálya, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztálya és a spanyol társhatóságok szoros együttműködésének köszönhetően fogtak el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!