2024. 12. 16. Hétfő Etelka, Aletta napja
Jelenleg a TV-ben:

Azonnali kérdések

Következik:

Paláver 17:20

Kék hírek

Úgy tűnik, rács mögött tölti a karácsonyt a Lakatos Márk-botrány egyik főszereplője

Harminc napra elrendelte a Lakatos Márk-ügyként ismert eljárás gyanúsítottjának a letartóztatását a bíróság – derült ki a Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából. A végzés nem végleges, mert a férfi – aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését – fellebbezett a döntés ellen.

  • Úgy tűnik, rács mögött tölti a karácsonyt a Lakatos Márk-botrány egyik főszereplője

A lap emlékeztetett, a hatóság emberkereskedelem gyanújával nyomoz. 

A kerítőt tartóztathatták le

Lakatos Márkról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér.

A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.

A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. 

A Magyar Nemzet pénteken számolt be arról, hogy gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe vett a rendőrség egy személyt Lakatos Márk botrányával összefüggésben

A lap most arról ír, úgy tudják, hogy a kerítők egyike került őrizetbe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség előtt a kilőtt svájci farkas ügye

Az ügyészség előtt a kilőtt svájci farkas ügye

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) két nyíregyházi férfit gyanúsít a "svájci farkas" elpusztításával kapcsolatos ügyben, amelynek több száz oldalas aktáját megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!