2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kék hírek

Szexuális zaklatás vádja a vásárhelyi közgyűlésen

Egy kiszivárgott dokumentum szerint Fejes Péter képviselő fizikailag közeledett a polgármesteri hivatal egyik női dolgozójához, aki szexuális zaklatásként élte meg a történteket.

  • Szexuális zaklatás vádja a vásárhelyi közgyűlésen

A közgyűlésen elismerte, megérintette, megsimogatta a nőt, azt is, hogy a hölgyet ez kellemetlenül érintette, de ő ezt „nem úgy gondolta”.

A vásárhelyi közgyűlés csütörtöki ülésén napirend előtt Bálint Gabriella (Fidesz-KDNP) kérdezte Márki-Zay Péter polgármestert, Angyal Zsolt jegyzőt és Fejes Pétert képviselőt (MMM – Tiszta Vásárhelyért) a közösségi médiában napok óta keringő kiszivárgott dokumentumról és az abban szereplő ügyről. Egy a közösségi médiában a napokban felbukkant, a polgármesteri hivatalban készült irat szerint Fejes Péter önkormányzati képviselő 2020-ban nemkívánatos módon közeledett a hivatal egyik női munkatársához.

Bálint Gabriella felszólalásában azt mondta, ezek rendkívül súlyos vádak, melyeket ki kell vizsgálni, hiszen mindenkinek joga van az emberi méltósághoz, a biztonságos (munka)környezethez, a szexuális zaklatásnak pedig minden formája elfogadhatatlan. Kérte a jegyző és Fejes képviselő tájékoztatását is az eset kapcsán. Arról is érdeklődött, igaz-e, hogy a szóban forgó 2020. március 4-i megbeszélés résztvevői közül Márki-Zay kivételével már senki sem dolgozik a hivatalban, s ha igaz, mikor és miért kellett távozniuk.

Az ügyben érintett Fejes Péter képviselő is felszólalt, aki elmondta, valóban megtörtént az eset. Azt állította, azért csukta be az irodaajtót, és húzódott közel a kolléganőhöz, hogy ne legyen neki kínos, hogy ki kell javítgatni egy általa írt hivatalos levelet. Elismerte, valóban megérintette a hivatalban a hölgyet, s meg is simogatta, de szerinte ez inkább egy kedveskedő, atyai mozdulat volt. A képviselő azt is hozzátette, aki őt ismeri, az tudja, van egy olyan szokása, hogy szereti megérinteni, akivel beszél, „ha valakinek nem tetszik, annak nem”. Azt is elmondta, az érintésére, simogatására a hölgy elhúzódott, s később is beszélt róla, hogy nagyon kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben, ettől a mozdulattól, ugyanakkor Fejes azt állította, a nő soha nem említette neki, hogy szexuális zaklatásként élte meg a történeteket.

Fejes végül azt kérte, aki szerint szexuális zaklatás történt, tegyen feljelentést. Angyal Zsolt jegyző ígéretet tett rá, vizsgálatot folytatnak le Bálint Gabriella kérdései kapcsán, s tájékoztatni fogják írásban a kormánypárti képviselőt. Márki-Zay Péter pedig arról beszélt, ismeri az ügyet és a panaszost, de szerinte nem tekinthető szexuális zaklatásnak, ha beszélgetés közben valaki „nem érzékeny helyen” megérint valakit…

Borítókép: Promenad24

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!