2024. 10. 12. Szombat Miksa napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Kék hírek

Rekordméretű drogfogás a magyar-román határon

Kokainnal átitatott, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsszállítmányt állítottak meg a hatóságok kedden Nagylaknál a magyar-román határon.

  • Rekordméretű drogfogás a magyar-román határon

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) közleménye szerint kedden egy 33 és egy 36 éves gyanúsított ellen indult nemzetközi kábítószerkereskedelemi miatt bűnvádi eljárás. A gyanúsítottakat szeptember 18-án egy Ecuadorból importált, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsöt tartalmazó konténert vettek át a konstancai kikötőben, majd Nagyenyedre szállították. Az ebben található 75, egyenként több mint 200 kilogramm tömegű műanyag hordó nagy részét átrakták egy hűtőkamionba és útnak indították Hollandia felé. Négy hordó - 880 kilogrammnyi fagyaszott gyümölccsel - egy nagyenyedi raktárban maradt.

A gyanúsítottakat már egy hete figyelték a román hatóságok, amelyek végül a nagylaki határátkelőn állították meg és vizsgálták át a Hollandiába tartó hűtőkocsit, ugyanakkor több nagyenyedi helyszínen is házkutatást tartottak. Megállapították, hogy a fagyasztott gyümölcs kokainnal van átitatva, ezért a szállítmányt lefoglalták és a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték.

A bukaresti sajtó által rekordméretűnek nevezett kábítószerfogásra a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök is kitért.

"Megkezdtük a nagy droghálózatok felszámolását, ugyanakkor az iskolákban a kábítószerfogyasztás megelőzésére irányuló programokat indítunk, az egészségügyi minisztérium pedig kiemelten a kábítószerfüggő fiataloknak nyújtandó segítségre összpontosít" - összegezte a román kormányfő.

Catalin Predoiu belügyminiszter szerint a keddi műveletet "és azokat, amelyek ezután következnek" több hónapos nyomozati munka előzte meg. A román rendőrség, csendőrség és határrendészet továbbra is keményen fellép a szervezett bűnözés, kábítószer- és emberkereskedelem, valamint az illegális migráció ellen - ígérte a román belügyminiszer, hozzátéve, hogy tárcavezetőként továbbra is biztosítani fogja a szükséges logisztikai eszközöket és humán erőforrást a szervezett bűnözés elleni harchoz.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szexuális ragadozót ítéltek el hosszú évekre

Szexuális ragadozót ítéltek el hosszú évekre

Szexuális erőszak bűntette miatt jogerősen 18 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki éveken át szexuális cselekményt végzett nevelt lányával – tudatta a táblabíróság döntését pénteken a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!