2024. 09. 11. Szerda Teodóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Kék hírek

Öt évre ítéltek egy szegedi benzinkutat kiraboló férfit

Öt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt a férfit, aki hétfőn kirabolt egy benzinkutat a városban.

  • Öt évre ítéltek egy szegedi benzinkutat kiraboló férfit

A 29 éves vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A vádirat szerint a férfi hétfőn, hajnali 4 óra körül tért be az egyik szegedi benzinkúthoz. A pulthoz lépve elővett egy 20 centis kést, és azzal fenyegetőzve pénzt követelt. Az eladó átadta a kassza tartalmát, mintegy 300 ezer forintot a vádlottnak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

A rendőrök még aznap, 22 óra után Sopronban fogták el a férfit, a nála levő maradék pénzt, mintegy 217 ezer forintot is lefoglalták.

A hajléktalanként élő férfit - aki beismerte a bűncselekmény elkövetését - korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt már elítélték, jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene. Az utolsó szó jogán azt mondta, rá volt kényszerülve, hogy pénzt szerezzen, nagyon sajnálja a történteket.

A bíróság ítéletét az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a védő három nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Fotó: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Továbbra is őt keresik égen-földön

Továbbra is őt keresik égen-földön

Bódog Dániel pénteken tűnt el, a kutatásába szombaton – felkérést követően – kapcsolódtak be a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai - írja a teol.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!