2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Lelátó 22:30

Kék hírek

Nem ismerte be bűnösségét a 19 éves mosonmagyaróvári késelő ámokfutó lány

Kisírt szemekkel érkezett, mosolyogva távozott a mosonmagyaróvári ámokfutó a bíróságról – írta meg a Magyar Nemzet. A lap a Kisalföld-et idézve beszámolt róla, hogy letartóztatták kedden délelőtt azt a 19 éves mosonmagyaróvári lányt, aki vérengzésbe kezdett szombaton a városban.

  • Nem ismerte be bűnösségét a 19 éves mosonmagyaróvári késelő ámokfutó lány

A lány először az édesapját és a nagymamáját sebesítette meg több mint tíz késszúrással, majd a belvárosba indult, ahol egy férfihez ment oda, majd „Megölhetlek?” felkiáltással őt is megszúrta. Ezt követően egy dohányboltban kezdett dulakodni az eladóval, őt is megszúrta, majd kiment a boltból, ahhol a TEK elfogta. 

A tudósítás szerint a Győri Járásbíróságra kisírt szemekkel érkezett meg rendőségi kísérettel kedden délelőtt a 19 éves lány, ellene emberölési kísérlet miatt folyik nyomozás a rendőrségen. 

Az elkövető szervezetében többféle kábítószert is találtak, és a bíróságon kiderült az is, hogy már folyamatban volt ellene egy másik ügy is, ami szintén kábítószerrel és egyéb bűncselekményekkel kapcsolatos. A Győri Járásbíróság elrendelte jogerősen a lány letartóztatását legfeljebb egy hónapra. Drogproblémái és zavartsága ellenére nem az elmegyógyintézetbe szállítják, hanem büntetésvégrehajtási intézetbe, ahol az elmeorvos folytatja a megfigyelést és a vizsgálatokat.

Az ülés húsz perc alatt véget ért, a lány együttműködő volt, viszont itt sem tett vallomást. A tárgyalóteremből kilépve mosollyal az arcán sétált le a lépcsőn – fűzte hozzá a Kisalföld tudósítója.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Molcsányi Máté / Kisalföld

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kisteherautó és raktár égett a XXIII. kerületben + videó

Kisteherautó és raktár égett a XXIII. kerületben + videó

Kigyulladt egy kisteherautó hétfő reggel Soroksáron, egy Nagykőrösi úti telephelyen.  A fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a tűz már átterjedt a jármű mellett lévő ötezer négyzetméteres raktárra is, amelyben mintegy ezerháromszáz négyzetméteren élelmiszerek, raklapok és targoncák égtek.
Keressük Balogh Gabriellát

Keressük Balogh Gabriellát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, tiszakeszi lány eltűnése ügyében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!