2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Kék hírek

Meglopta, majd tarkón lövette férjét az asszony

16 éve bízott meg egy bérgyilkost férje megölésére - a rendőrök most elfogták. A nő több milliót emelt el vállalkozó férjétől, hogy egy másik házasságban született fiát támogassa.

  • Meglopta, majd tarkón lövette férjét az asszony

Mikor megijedt a lebukástól felbérelt egy férfit, hogy megölje férjét. A bérgyilkos 2002-ben besurrant közös házukba, majd az alvó férjet kétszer tarkón lőtte. Akkor a nyomozást bizonyítékok hiányában lezárták. 2016-ban azonban egy másik ügyben tett vallomás alapján kiderült, hogy K. Lajos lehetett az elkövető, aki már most is börtönben van. Az új információk alapján a megbízó nőt múlt héten őrizetbe vették.

„2016-ban olyan, addig nem ismert információ jutott a nyomozók tudomására, amely alapján már a korábban a hatóság látókörébe került K. Lajost tudták azonosítani a bűncselekmény végrehajtójaként. Az azóta eltelt széleskörű, ugyanakkor aprólékos elemző munkának köszönhetően kollégáimnak sikerült megtalálni és bizonyítani az özvegy mint megrendelő és a végrehajtó közötti kapcsolatot, és tulajdonképpen ennek eredménye képen került sor most a napokban a gyanúsításra is” – ismertette Gál Kristóf ORFK-szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!