2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Kék hírek

Letartóztatták egy halált okozó testi sértés gyanúsítottját

A gyanú szerint agyonverte ismerősét egy debreceni lakásban az a 41 éves férfi, akinek a letartóztatását csütörtökön rendelte el a Debreceni Járásbíróság - közölte a rendőrség honlapján.

  • Letartóztatták egy halált okozó testi sértés gyanúsítottját

A férfi debreceni albérletéből tett bejelentést a rendőrségre november 11-én arról, hogy a nappaliban holtan találta barátját. A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a 42 éves áldozat halálát idegenkezűség okozta.

A gyanú szerint a két férfi italozást követően összeverekedett, s a 41 éves férfi olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az életét vesztette.

A nyomozók a 41 éves, egyébként nyíregyházi lakost őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását. A gyanúsított ellen halált okozó testi sértés miatt nyomoznak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Húsz centis kést vitt az iskolába, hogy megölje a tanárnőjét

Húsz centis kést vitt az iskolába, hogy megölje a tanárnőjét

Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki kést vitt az iskolába, és közölte osztálytársaival, hogy tanárukat meg fogja szurkálni - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!