2023. 05. 29. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 07:30

Kék hírek

Kiadatási letartóztatásba került egy háborús bűncselekményekkel vádolt szerb férfi

A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy háborús bűncselekményekkel vádolt szerb férfi kiadatási letartóztatását szerdán - közölte a bíróság az MTI-vel.

  • Kiadatási letartóztatásba került egy háborús bűncselekményekkel vádolt szerb férfi

Azt írták, a férfi és társai - a rendelkezésre álló adatok szerint - megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 1999 márciusában és májusában a koszovói Peja városban civilek lelövésében vettek részt, az események során 23 koszovói albán meghalt.

A férfi ellen az ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja, valamint a Belgrádi Felsőfokú Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot, majd a szerb és a koszovói igazságügyi minisztérium is kiadatási kérelmet terjesztett elő - közölte a bíróság.

Kiemelték, a Fővárosi Törvényszék a tárgyaláson kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk alapján a kiadatás, illetve a kiadatási letartóztatás feltételei fennállnak-e, a kiadatásról a végső döntést az igazságügyi miniszter hozza meg.

A férfi a tárgyaláson csak a szerb kiadatási kérelem teljesítéséhez járult hozzá, illetve a specialitás szabályainak alkalmazását kérte mindkét kiadatási kérelem vonatkozásában. Ez utóbbi értelmében a terheltet kiadatása esetén a hatóságok kizárólag a kiadatási kérelemben szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé - tették hozzá.

A bíróság azt állapította meg, hogy a kiadatás, illetve a kiadatási letartóztatás feltételei mindkét kérelem esetében fennállnak. Az ügy iratait a végső döntéshozatalra felterjesztik az Igazságügyi Minisztériumhoz.

A kiadatási letartóztatás - amelynek kezdőnapja 2022. október 24. - hat hónapig tart - olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő születésének 200. évfordulója alkalmából egy buszon rendezte be utazó tárlatát, amely több mint egy éven keresztül látogatja a kárpát-medencei magyarok lakta településeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Holttestet találtak Szegeden

Holttestet találtak Szegeden

Holttestet találtak vasárnap Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei, bűncselekmény történt.
Beismerte tettét a kismama gyilkosa

Beismerte tettét a kismama gyilkosa

Elismerte a bűncselekmény elkövetését az a férfi, akit szombaton fogtak el és vettek őrizetbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrök egy harmincnégy éves nyírkátai nő halálával kapcsolatban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n vasárnap.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!