2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kék hírek

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.

  • Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

A 33 éves K. Andrást, vagyis Mukit különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérletének bűntettével vádolják.

A férfi 2006 nyarán Makó közelében megerőszakolt, kifosztott, benzinnel lelocsolt, majd felgyújtott egy 18 éves magyarcsanádi lányt, aki három héttel később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A vádlottat a Szegedi Ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek, és ezért 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta.

A férfi 2021 júliusában szabadult, majd Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt gyakran vitatkoztak, ilyenkor

a vádlott többször is halálosan megfenyegette nővérét, alkalmanként késsel is fenyegetőzve.

A nő rettegett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, azonban végül visszatért.

2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek. Ekkor

a vádlott két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli.

Kizárólag a sértett védekezésén múlt, hogy a férfi a fenyegetését nem tudta beváltani. A történteket követően letartóztatásba került vádlott később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, amiért nem sikerült testvérét megfojtania.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól úgy, hogy a férfi legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróságra összebilincselt kézzel és lábbal elővezetett férfi tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. A törvényszék ezért jövő márciusban tárgyaláson dönt az ügyben.

Fotó: Németh György/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Holttestet találtak a Pest vármegyei Aszódon + videó

Holttestet találtak a Pest vármegyei Aszódon + videó

A hölgy az autóban egyre rosszabbul volt és úgy döntöttek, hogy őt Aszódon - éppen arra tartottak - kirakják őt egy társasház mellett. Az idősebb H. Bélának a gyanúsítására, illetve feleségének a gyanúsítására is sor került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!