2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Kék hírek

Húsz évet kapott a kalapácsos gyilkos

20 évet kapott első fokon az az érdi nő, aki a vád szerint egy diótörő kalapáccsal vert agyon egy idős tanár házaspárt 2015 októberében. Az ítélet nem jogerős az ügyészség súlyosbításért, a nő és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.

  • Húsz évet kapott a kalapácsos gyilkos

A vád szerint egy diótörő kalapáccsal vert halálra egy idős érdi tanárházaspárt H. Tünde még 2015 októberében. A gyilkosságot rablótámadásnak próbálta álcázni. A háromgyermekes anya ismerte az időseket, sokszor segített nekik a ház körüli teendőkben. Akkoriban, az élettársával is egyre többet veszekedett, és az anyagi gondjaik is napi szintűek lettek. Szinte teljesen eladósodtak. Tünde pénzt próbált kérni az idősektől, akik nem akartak nekik adni, ezért végzett velük. A bírósági ítélet előtt a nő az utolsó szó jogán tagadta a bűnösségét.

 

Azzal kezdeném, hogy a bűncselekményt nem követtem el, tehát ennek a bűncselekménynek semmilyen módon részese nem voltam, és mivel soha életemben senkit tettleg nem bántottam, semmilyen módon, a nagy fiam 24 éves, ő életében kettő pofont kapott, a lányomnak fogalma sincs róla, hogy mi az az anyai pofon, mert soha nem bántottam – tagadta tettét az asszony, akit a bíróság 3 év után ítélt el.

Hamburger Tünde vádlott bűnös, emberölés bűntettében a Btk. 160.as § 1-es, 2-es bekezdés b, c, d, e, f, k pontja szerint. Ezért őt a törvényszék 20 évi szabadságvesztésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítéli. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani– hirdette ki Szalay Csaba tanácsvezető bíró. A nő ügyvédje szerint védence ártatlan, mivel egyetlen szakértői vélemény se igazolta a nő bűnösségét.

Az ügyfelem nem köthető a helyszínhez a bűncselekmény elkövetésekor, éppen ezért mi úgy gondoltuk az ügyfelemmel is együtt, hogy felmentő ítélet fog születni– állítja a nő védője, Szepesi László. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!