2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Kék hírek

Hét év nemzetközi hajsza a brutális rablók után

110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást.

  • Hét év nemzetközi hajsza a brutális rablók után

Fényes nappal raboltak ki egy luxusórákat forgalmazó üzletet Budapesten, az Andrássy úton 2014. november 22-én. Az elkövetők összeverték, majd megbilincselték a három alkalmazottat, akik közül ketten könnyű, míg a harmadik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A támadók 28 karórát vittek el, összesen több mint 110 millió forint értékben, a rongálással 50 milliós kárt okoztak.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozásának szálai Svájcba, Oroszországba és Csehországba vezettek. A budapesti nyomozók a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, az Interpol és az Europol közvetítésével felvették a kapcsolatot az érintett országok rendőrségeivel. A nemzetközi együttműködés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. Két, más bűncselekmények miatt Csehországban, illetve Németországban szabadságvesztését töltő orosz állampolgárságú férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A BRFK nyomozói az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges cselekményeket elvégezték, az iratokat a napokban az ügyészségre küldték meg.

 

Két másik orosz állampolgárral szemben jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben:

http://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/367651

http://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/367681

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!