2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:25

Kék hírek

Csak részben ismerte be bűnösségét a tanárát Győrben megkéselő fiú

Megkezdődött hétfőn a Győri Törvényszéken annak a fiúnak a büntetőpere, aki tavaly decemberben megkéselte osztályfőnökét a helyi Jedlik Ányos gépipari és informatikai középiskolában. A diákot előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják.

  • Csak részben ismerte be bűnösségét a tanárát Győrben megkéselő fiú

Mivel a fiú az előkészítő ülésen azt nem ismerte be, hogy előre kitervelten támadt rá a neki matematikát és fizikát tanító pedagógusra, az ügyben november 9-ére tárgyalást tűztek ki.

Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint az akkor 17 éves fiú tavaly december 5-én a második órán megtudta, hogy hármast kapott korábbi matematikadolgozatára. Ez annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt. Társai nem vették komolyan a kijelentését, mert már korábban is mondott hasonlókat, és a tízcentis pengéjű kését máskor is a táskájában tartotta.

A következő dupla angolóra végén, miközben osztálytársai a tanár engedélyével az ötödik órában írandó fizikadolgozatra készültek, a fiú zenét hallgatott és azt mondta, nem tanul, mert "nem lesz óra és dolgozat sem". Az óra végén pedig elajándékozta a fülhallgatóját, mondván, neki arra már nem lesz szüksége - ismertette az ügyész.

A vádirat szerint a fizikaóra elején a fiú azt mondta padtársának, "megvan a terv", majd azt színlelve, hogy szeretne mutatni valamit, kiment a tanárnőhöz és odaadta a füzetét. Ezután a pedagógus mögé lépett és lapockatájékon hátba szúrta.

A tanárnő a földre rogyott, a fiú pedig mellé guggolt, és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nyaka és a mellkasa felé.

Az osztályból ekkor többen is a folyosóra szaladtak. Az egyik diák azonban közéjük lépett, és felszólította a fiút, hogy adja oda a kését. Miután elvette a kést tőle, megkérdezte, hogy ezt miért csinálta. A fiú azt felelte: "majd ebből tanul, elegem van a tanárnőből". Újabb kérdésre pedig azt mondta, "nem akartam megölni és nem akarok senki mást bántani".

Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is megsérült.

A vádirat szerint a fiú értelmi képessége az átlagot meghaladja, személyiségében, elmeállapotában nem volt tapasztalható olyan torzulás, amely indokolhatta volna cselekményét és tette következményeinek felismerését. Ugyanakkor erőteljesen szorongó, a késztetéseit elfojtja, ami agresszív cselekedetekben jelenhet meg.

Az ügyész hozzátette, hogy a történteket az iskola folyosóján lévő kamera rögzítette, mert nyitva volt az osztályterem ajtaja.

Az előkészítő ülésen a fiú csak részben ismerte be a vádban szereplő bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, hogy nem tervezte el előre tettét, a fülhallgatót pedig nem odaajándékozta az osztálytársának, hanem csak kölcsönadta.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Turizmus világnapja

Radar - Turizmus világnapja

Rendhagyó túrákkal várták a látogatókat a lillafüredi Szent István barlangban a turizmus világnapja alkalmából. A cél, hogy felhívják a figyelmet a fenntartható idegenforgalom fontosságára.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt a vasúti átjáróban

Tragédia történt a vasúti átjáróban

Halálra gázolt egy kerékpárost a Nyugati pályaudvarról Szeged felé tartó Napfény IC Vecsés-Kertekaljánál a vasúti átjáróban - közölte csütörtökön a Mávinform.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!