2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Ausztráliában húsz év után kegyelmet kapott egy nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért

Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátottak a börtönből egy asszonyt, akit négy gyereke meggyilkolása miatt ítéltek el, ám egy újabb vizsgálat alátámasztani látszik Kathleen Folbigg vallomását, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.

  •  Ausztráliában húsz év után kegyelmet kapott egy nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért

Az új vizsgálat szerint az 1989 és 1999 között meghalt gyerekek közül kettő szívleállást okozó, CALM2-G114R nevű genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén eredetű rendellenesség miatt. A vizsgálat szerint ezek után legalábbis kétséges, hogy az asszony megölte volna negyedik gyermekét.

A 2003-ban elítélt Folbiggnak Új-Dél-Wales állam főügyésze, Michael Daley adott kegyelmet, bejelentésében pedig kiemelte, hogy a lépés azt mutatja, az ország igazságszolgáltatása jól működik. Hozzátette: a történteket látva, képtelenség nem együttérezni Kathleen és Craig Folbigg-gal. Kiemelte, hogy a feltétel nélküli kegyelem nyomán Folbigg azonnal szabadon távozhatott, az ítéletet azonban nem semmisítik meg. Folbigg eredetileg 40 év börtönbüntetést kapott, melyet 2005-ben 30 évre csökkentettek.

Így 2033-ban szabadult volna, kegyelmet pedig legkorábban 2028-ban kérhetett volna. Az asszony végig tagadta bűnösségét. Tavaly márciusban csaknem száz tudós - köztük két Nobel-díjas - levelet intézett az ausztrál hatóságokhoz, melyben Folbigg szabadon bocsátását kérték.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!