2024. 03. 04. Hétfő Kázmér napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Visszavonja a javaslatát a kormány, de az ebadó marad

2017. május 4., csütörtök 23:11, frissítve: péntek 00:35

Meghátrál a kabinet az állatvédelem kérdésében, és visszavonja a parlament előtt lévő törvénymódosítást. A tervezetet keményen bírálta az ellenzék az állatok elaltatásának megkönnyítése és az előzetes egyeztetések elmaradása miatt. Az ebadó marad, a hatályos törvény is tartalmazza.

Hétköznapi kutyák után hatezer forintot szedhetett be évente az önkormányzat ebrendészeti hozzájárulás címén. A veszélyesnek számító ebek tarifája magasabb: húszezer forint. A sarc összegén nem változtatna Semjén Zsolt, ahogy a mentesített ebek körén sem. Továbbra sem kellene fizetni a törzskönyvezett magyar fajták, az ivartalanított ebek után. Nem szednének pénzt a menhelyektől és azoktól sem, akik menhelytől fogadtak örökbe kutyát.

A Fővárosi Önkormányzat ebtelepén a Budapest közigazgatási határain belül befogott kóbor kutyákat tartják. A telep megunt, illetve hatóságilag elkobzott ebekről is gondoskodik. „Az Illatos úton 94 férőhely van, az utóbbi egy-két évben értük el azt, hogy nem 180-200 százalékon üzemel a telep, hanem 120-140 százalékon. Nyilván ez is sok, bizonyos kennelekbe egy helyett két kutyát kell elhelyezni, de most már talán konszolidálódik a helyzet” – mondta Kozma Tamás, a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Szolgálat vezető állatorvosa.

A miniszterelnök-helyettesnek kedves vadászkutyák gazdáinak sem kellene a zsebükbe nyúlniuk. Nem szedhetnek ebtartási hozzájárulást az önkormányzatok a mentő és a segítő kutyák után sem.

„A segítőkutya globális megnevezéssé alakult, nem tudjuk pontosan, hogy mit takar” – mondta Tornóczky Anita, az Országos Állatvédőrség Alapítvány szóvivője. Mást is kifogásol: „Sok önkormányzatnál az összeírás is hiányos, amelyet elrendel a törvény háromévente mint kötelező tevékenységet az önkormányzatnak. Ezt sem tudják megoldani, és ha nincsen normális összeírás, akkor az ebadót sem tudják kivetni, hiszen fogalmuk sincsen, hogy egy háztartásban mennyi állat van.”

Zugló alpolgármestere is azt mondta, hogy az önkormányzatok nincsenek felkészülve az ebadó bevezetésére, nem tudják hová tenni a kidobott kutyákat. „Ezek a menhelyek civil fenntartásúak, az ebrendészeti telepek pedig súlyos forráshiánnyal küzdenek. Mi nem tartunk ilyet szükségesnek, nem tervezünk, és nem is fogunk ilyet csinálni” – mondta Szabó Rebeka.

A kormány szerint az állatvédelmi törvény módosítása technikai jellegű, a tervezet érdemben nem változtat a jelenleg hatályos jogszabályon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!