2019. november 19.,
kedd, Erzsébet napja

Százmilliárdok hiányoznak a magyar egészségügyből

2017. június 30., péntek 21:54, frissítve: péntek 21:59

A 2008-as válságnál is alacsonyabb szinten áll a magyar egészségügy finanszírozása, évente százmilliárdokat kellene még beletenni ahhoz, hogy legalább a régiós átlagot elérjük. Ennél is súlyosabb viszont a szakemberhiány, a külföld mellett a magánegészségügy is egyre több ápolót elszív az állami ellátástól.

Alulfinanszírozottság, szakemberhiány és strukturális problémák – a szakértők szerint ez a magyar egészségügy három fő problémája. A szakemberhiány tulajdonképpen az alulfinanszírozottságból – a rendkívül alacsony bérekből – fakad, a rossz kórházi gyakorlatok pedig erősítik mindkét problémát. A helyzet súlyosságát több, a közelmúltban közzétett statisztika is mutatja. Januárban a tavalyihoz képest három hellyel csúszott lejjebb Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) rangsorában, ezzel az Európai Unióban az utolsó helyre került. Ez a rangsor olyan adatokat mér, mint az ellátás hozzáférhetősége, a rendszer finanszírozottsága vagy a gyógyítás hatékonysága.

Ennél is ijesztőbb adat az, amit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tett közzé júniusban: a minisztériumi munkacsoportok által végzett felmérés szerint csak tavaly 32 ezer halálesetet lehetett volna elkerülni egy jobb ellátórendszerrel.

Néhány propagandakampány árából kijönne a béremelés

Egészségügyi közgazdászok több megoldást is felvetettek, ami közös bennük, az az, hogy nagyon komoly állami forrásátcsoportosítást, az egészségügyi dolgozóknak, különösen az ápolóknak drasztikus béremelést javasolnak. Ennek a költségeit egyelőre csak megbecsülni lehet, de az biztos, hogy százmilliárdos nagyságrendű összegek hiányoznak az egészségügyből.

A háziorvosi hivatás az alulfinanszírozottság miatt nem igazán vonzó a fiatalok számára
A háziorvosi hivatás az alulfinanszírozottság miatt nem igazán vonzó a fiatalok számára
Fotó: Nagy Béla

A dolgozóknak még egy minimális bérfejlesztése is körülbelül 30 milliárd forint pluszkiadást jelentene a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István számítása szerint. (Összehasonlításképp: kormányzati kommunikációra, a „Magyarország erősödik, üzenjünk Brüsszelnek” és hasonló kampányokra tavaly és tavaly előtt 50 milliárd forint ment el.) Ha az egészségügy teljes költségvetését nézzük (kórházak fenntartása, kezelések költségei, új beruházások), és legalábbis a finanszírozás terén a régiós átlag szintjére szeretnénk felvinni a magyar egészségügyet, akkor Éger számítása szerint 600-700 milliárd forintra lenne szükség.

A legtöbb szakértő szerint a magyar egészségügy finanszírozása jelenleg arra sem elég, hogy a mostani színvonalon tovább tudjon működni. Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója 100 milliárd forintra becsülte azt a többletforrásigényt, amelyre szükség van ahhoz, hogy ne kelljen kórházi osztályokat bezárni, vagy hogy ne adósodjanak el teljesen a kórházak.

Nem fordították vissza a gyurcsányi megszorítást

Az alulfinanszírozottság az egészségügyben nem új keletű probléma, GDP-arányosan már a 2000-es évek óta évről évre kevesebbet költünk az egészségügyre. A legnagyobb visszaesés a Gyurcsány-kormány alatt történt, ekkor a 2008-as megszorító intézkedések részeként drasztikusan csökkentették az egészségügyi kiadásokat. Azóta megtörtént a fülkeforradalom, a 2007-2008-as világválsághoz képest növekedést is produkált a magyar gazdaság, de az egészségügyi kiadások a válság alatti szinten maradtak. Az Orbán-kormány ugyan reálértékben növelte az egészségügyi ráfordításokat, a GDP-arányos ráfordítások tovább csökkentek.

A KSH adatai szerint a Gyurcsány-kormány idején mintegy 0,8 százalékponttal csökkentek a GDP-arányos egészségügyi ráfordítások, 2006-ben még 5,7, 2008-ban már csak a hazai össztermék 4,9 százalékát költöttük egészségügyre. Gyurcsányék egészségügyi megszorítása az akkori Fidesz kampányának egyik főtémája volt, kormányra kerülve azonban nem állították vissza a megszorítás előtti finanszírozási szintet. Friss becslések szerint a GDP-arányos ráfordítás ma még a 2008-as mélypontnál is alacsonyabb, 4,7-4,9 százalék között lehet.

Az egészségügyi büdzsét évről évre alultervezik, ezért év végére felhalmozódik a kórházak adóssága
Az egészségügyi büdzsét évről évre alultervezik, ezért év végére felhalmozódik a kórházak adóssága
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Reálértékben ugyan enyhén nőtt az az összeg, amit az egészségügyre fordít az állam, de közel sem olyan mértékben, mint amit a gazdaság állapota lehetővé tenne. Jelenleg az Európai Unióban az utolsók között vagyunk egészségügyi ráfordítások terén: az uniós átlag 7 GDP-százalék, Magyarországnál csak Lengyelországban, Romániában és Horvátországban alacsonyabb az egészségügyi kiadások aránya.

Nem kéne halogatni

Pedig – tekintve, hogy a magyar lakosság egészségi állapota jelenleg rosszabb, mint a fejlett országok átlagában – leginkább az uniós átlag feletti kiadásokra lenne szükség. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint minimum 6,5%-os GDP-arányos közkiadás az, amivel a magyar egészségügy szinten lenne tartható. Ezzel még mindig az európai átlag alatt lennénk, de ez már érezhető javulást eredményezne. Sinkó Eszter, hasonlóan Éger Istvánhoz, úgy gondolja, a mai árakon 650-700 milliárd körül többletkiadást kellene a kormánynak az egészségügyre fordítania. Sinkó Eszter hozzátette, minél tovább halogatja a kormány az egészségügy rendbetételét, annál többe fog később kerülni.

„Nemcsak az orvosi beavatkozásokat nem jó, ha halogatják, a kormányzati beavatkozásokra ugyanez igaz. A kormányok rendre megkérdezik a közgazdászokat, hogy mennyit kellene az egészségügybe belerakni, aztán szörnyülködnek az összegen, végül alig tesznek valamit. Pedig a következő években csak még nagyobb lehet ez az összeg” – mondta.

11 ezres alapdíjat javasolnak

A források megteremtéséhez az egyik felmerült javaslat a copayment elve, amit Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója javasolt. Ez azt jelenti, hogy egységes, 11 270 forintos alapdíjat kellene bevezetni, amelyet mindenki fizetne, beleértve a nyugdíjasokat is. Ebből a járulékból évente körülbelül 80 milliárd forint folyna be, ami egy drasztikus, minimum Csehország szintjét elérő béremelést jelentene (Csehországban egy orvos átlagosan 650 ezer forintnak megfelelő összeget keres, míg a magyar orvosok átlagbére az állami kórházakban 200 ezer forint körül jár).

Lantos Gabriella rámutatott, hogy a jelenlegi tb-járulék semmivel sem igazságosabb. „Ma a nagyon alacsony jövedelmű közmunkások és minimálbéresek fizetéséből is levonják a 7 százalékos járulékot. És vannak olyan jobb anyagi körülmények között élők, például az őstermelők, nyugdíjasok vagy ismeretlen eredetű jövedelmet élvezők, akik egyáltalán nem fizetnek” – mondta a 24.hu-nak. A mostani rendszer hibája az is, hogy az egészségügy fenntartását jórészt az alkalmazottak fizetik, akiknek a száma folyamatosan csökken az elöregedés és az elvándorlás miatt. Ennél, érvel Lantos, fenntarthatóbb lenne egy olyan rendszer, ahol az egyre növekvő, már nem aktív rétegek is hozzájárulnak az egészségügy fenntartásához.

Rendkívül öreg a magyar orvostársadalom

Sinkó Eszter szerint jelenleg a magyar egészségügy legsúlyosabb – jórészt az alulfinanszírozottságnak köszönhető – problémája a képtelenül magas orvos- és nővérhiány. „Az orvosok körében a közelmúltban bejelentett béremelések érzékelhetően lassították az elvándorlást, ám arra hiába számít a kormány, hogy az elment orvosok vissza fognak térni. Az orvoshiánynál is súlyosabb az ápolóhiány, jó néhány helyen közfeladati funkciókat kell csökkenteni, felfüggeszteni, annyira élére állított a HR-helyzet.” A közgazdász szerint a hazai munkaerőhiány egy öngerjesztő folyamatot indukál, hiszen ahogy egyre kevesebb az orvos és ápoló, akik itt maradnak, azokat egyre jobban leterhelik, emiatt még többen választják inkább a külföldi munkát. Hozzátette: a külföld mellett egyre több ápolót és orvost szív el a hazai magánegészségügy is.

Különösen nagy probléma, hogy főleg a fiatalok hagyják ott az állami egészségügyet. „A háziorvosok között már 44 százalék a 60 év felettiek aránya, a gyermekorvosoknál ez az arány csaknem elérte az 50 százalékot. Ha csak arra gondolunk, hogy hamarosan ezek az orvosok elkezdenek nyugdíjba vonulni, nem valószínű, hogy a közeljövőben jelentősen csökkenne a hiány mértéke” – mondta Sinkó Eszter.

Szerinte emiatt nyilvánvaló, hogy már nem elég önmagában az egészségügyi kiadásokat növelni – bár létfontosságúnak tart egy további nagymértékű béremelést, különösen nővérvonalon. „De azon is el kell gondolkodni, hogyan lehet a csökkenő humánerőforrással, akár koncentrálva bizonyos ellátásokat, fenntartani a rendszert. Ez az infrastrukturális fejlesztéseket is új megvilágításba helyezi. Lehetséges, hogy hiába építenek akár új kórházakat, kérdéses, hogy ki tudja működtetni azokat.”

Fotó: Europress/AFP

Magyarországon leginkább az ápolók és más asszisztensek (műtősök, adminisztrátorok) hiánya jelent problémát. Lantos Gabriella nagy port kavart, „orvosbárókról” írt tanulmányában arról írt, hogy egy elfogadható szintű ellátáshoz nagyjából 40 000 új ápoló kellene, azaz még annyi asszisztens, ahányan most dolgoznak. Az elmúlt évek béremelései az ápolók elvándorlását csak lassították, hiszen a nővérek fizetése (a kezdő fizetés 168 ezer, jövőre 181 ezer lesz) még mindig nem éri el a magyar átlagbért (200 ezer forint).

Nem elég a magánegészségügy

Szintén reformra szorul az a mód, ahogy a betegeket kezelik. „Ha csak több pénzt raknak a rendszerbe, azt a betegek azonnal nem éreznék meg, az érezhető változáshoz mélyebb strukturális átalakítás kéne. A betegekkel való emberibb bánásmód mindenképpen fontos részét kellene, hogy képezze a változásnak, már csak annak érdekében is, hogy a betegek a terápiák során együttműködőbbek legyenek. Egy gyors példa: a betegek felesleges kórházi benntartása egyes kezelések után azért alakult ki, mert az orvosok a betegektől így több paraszolvenciát remélnek. Ezzel a megoldással az egészségügy inkább veszélyezteti a betegek korai gyógyulását, lévén a kórházi benntartózkodás fertőzési kockázatokat takar. Tehát az orvosi technológia kedvező irányú változása lehetővé teszi ugyan a rövidebb benntartózkodást, például a szemészeti vagy nőgyógyászati beavatkozások jó részét meg lehet oldani egynapos ellátás keretében, azonban a torz érdekeltségeknek köszönhetően használatuk még közel sem teljes körű.”

Sinkó Eszter tart attól, hogy a politikában vannak olyan szereplők, akik úgy gondolkodnak, majd a magánegészségügy átveszi az állam feladatait. „A magánegészségügy valóban gyorsan fejlődik Magyarországon, de az állami ellátást nem pótolhatja. A magánszolgáltatók hiába biztosítják a pénzes betegek ellátását, széles rétegek számára csak a térítésmentes ellátás az opció. A jó színvonalú állami egészségügy megléte stratégiai kérdés. Ha annak állapota tovább romlik, az nagyon súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket eredményez, ami végső soron Magyarország versenyképességét is komolyan veszélyezteti.”