2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Rubovszky letagadná, de itt a bizonyíték

2016. május 18., szerda 16:16, frissítve: csütörtök 15:30

A Fidesz elnökségében nem volt szó a köztársaságielnök-jelölésről, de amúgy sem aktuális még a kérdés – így kommentálta a nagyobbik kormánypárt alelnöke a koalíciós partner KDNP egyik képviselőjének múlt heti szavait. Rubovszky György akkor úgy fogalmazott egy bizottsági ülésen: Orbán Viktor nem engedi, hogy újraválasszák Áder Jánost. A kereszténydemokrata politikus ma már letagadná, amit egy hete mondott.

Áder János köztársasági elnök a múlt héten szólalt fel az Országgyűlésben. Egy nappal korábban hozta szóba a várható államfői felszólalást Vas Imre az igazságügyi bizottság ülése előtt, mondván: hatéves képviselői munkája alatt nem sok köztársasági elnököt látott felszólalni a törvényhozásban.

Rubovszky György ezután terelte a szót Áder János munkásságára, név szerint is említve a köztársasági elnököt. „Egyébként engem csak az zavar, hogy amióta én képviselő vagyok, a legalkalmasabb köztársasági elnök az Áder volt” – fogalmazott.

A kereszténydemokrata képviselő el is mondta, hogy miért elégedett:

– Ennél többet a Fideszért nem lehet tenni. Hát a Schmitt Palit ezért buktatták meg. Ennél ügyesebben… egyetlenegy lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna. Hímezett, hámozott, megetette a baloldalt.
– Megfontolás meg egyebek.
– Jó, de hát az az egyebek…
– Rossz esetben kettőt.

Rubovszky szerint azonban Áder János 2017-ben nem újrázhat. „Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi meg” – mondta képviselőtársának.

A miniszterelnök sajtófőnöke az Indexnek hárított. Havasi Bertalan azt írta a portálnak: a köztársasági elnök megválasztását az alaptörvény szabályozza, és abban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe.

Gulyás Gergely, a párt alelnöke másként tudja:

– Orbán Viktor dönti el ezt egy személyben?
– Miután én soha nem voltam elnökségi tag, amikor köztársaságielnök-jelölés volt…
– De frakciótag volt.
– De frakciótag voltam. Természetesen a Fidesz alapszabálya, illetve a frakció szabályzata e tekintetben világos: közjogi tisztségviselőkre a miniszterelnök tesz javaslatot.

Rubovszky György az igazságügyi bizottság ülésén külföldi útja miatt nem jelent meg. A Népszabadságnak Varsóból nyilatkozva letagadta, hogy Áder János nevét említette egy hete. Ezt azonban nemcsak a Hír Televízió felvétele bizonyítja, beszélgetőtársa, Vas Imre is alátámasztja:

– Azt hiszem, nagyon sok sajtóorgánumban megjelent, úgyhogy ehhez nincs hozzáfűznivalóm, én hallgattam.
– Tájékozódott azóta esetleg, hogy ki az, akitől tudja Rubovszky úr, hogy nem szabad Áder Jánost újraválasztani?
– Szerintem ez nem téma jelenleg, a köztársaságielnök-választás jövő év tavaszán lesz esedékes.

A kormánypárti képviselőt megkérdeztük arról is, hogy egy hete Rubovszky György azt is mondta neki, akár házszabálysértés árán is megakadályozza egy törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.

– Az igazságügyi bizottság elnökétől ez nem aggályos egy csöppet?
– A mai ülésen van ez a javaslat.
– Igen de ez a harmincnapos szabályon túl van.
– Ma dönteni fogunk a tárgysorozatba vételről.
– Házszabálysértő módon…
– Valóban néhány napot kicsúsztunk. Úgy volt, hogy lesz még bizottsági ülés a múlt héten.

Bár a Hír TV által rögzített beszélgetésen közszereplők beszéltek közügyekről, Vas Imre kikéri az adatvédelmi biztos véleményét.

„Természetesen általában közügyekről van szó, viszont a képviselőknek ez munkahelyük is, és a munkahelyen is biztosítani kell a magánélethez való jogot. A konkrétumokról csak akkor tudnék nyilatkozni, hogyha valamelyik érintett hozzám fordulna, és kivizsgálnánk az ügyet” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

Áder János mandátuma 2017 májusában jár le.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!