2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nincs még gyanúsítottja az Elios-ügynek

Hír TV

2018. június 29., péntek 15:13, frissítve: péntek 19:05

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OALF) még tavaly decemberben jelezte a magyar ügyészségnek, hogy országszerte visszaélések történhettek a közvilágítás cseréjekor. A beruházásokat a miniszterelnök vejéhez köthető Elios végezte.

Kecskeméten is a miniszterelnök vejéhez köthető Elios végezte el a lámpacserét európai uniós támogatásból. Sötétedés után alig látszik a zebra.

Az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal tavaly decemberi jelentésében javasolta azt a magyar ügyészségnek, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt indítson eljárást a cég ellen.

„A jelentésben az áll, hogy nyolc különböző jogszabálysértést, törvénytelenséget, szabálytalanságot állapítottak meg a különböző projekteknél. Van olyan projekt, ahol különböző szabálytalanság egyszerre történt. Ezek közül szerepel az, hogy az Elioshoz köthető piaci szereplők készítették elő az önkormányzatoknál a pályázatokat, az önkormányzat akkor tudta meg, hogy közvilágítást szeretnének felújítani, amikor felbukkantak náluk az Elioshoz köthető tanácsadók” – emelet ki korábban Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője Reggeli járat Peron című műsorunkban.

A tét nagy: ha bűncselekmény történt, akkor akár a teljes, 13 milliárd forintos támogatást is visszakérheti az unió.

„A nyomozást elrendelte a Pest Megyei Főügyészség, az jelenleg is folyamatban van. Nem az ügyészség nyomoz, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügyben jelen pillanatban nincs gyanúsított” – tájékoztatott Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

De nem az Elios-ügy, az egyetlen uniós pályázat, amiben megszólalt a vészcsengő. Az OLAF 2010 óta 37 esetben fordult az ügyészséghez. Ezek közül 8 ügyben vádemelés született, 9 esetben megszüntették az eljárást, a többi 20 ügyben folytatják a nyomozást.

„Uniós átlagban a lezárt ügyek 42 százalékában történt vádemelés, magyar átlag ehhez képest 47 százalék, tehát Magyarország jobban teljesít, mint az uniós átlag. És csak néhány párhuzamos példát említve: például Németországban a vádemelések aránya 21 százalék, Írországban például nulla százalék” – tette hozzá Fazekas Géza.

A szóvivő szerint a Legfőbb Ügyészség pártatlanul végzik dolgát: minden esetben elrendelik a nyomozást, ha az OLAF megkeresi őket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!