2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Nem titkolhatja szerződéseit a posta

2016. március 26., szombat 11:03, frissítve: vasárnap 13:39

Nem titkolhatja szerződéseit a Magyar Posta, akkor sem, ha ez versenyhátrányt okoz a vállalatnak – ezt mondta ki pénteki ítéletében a Fővárosi Törvényszék.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a szocialista Tóth Bertalan által indított per nem jogerős ítélete értelmében a postának ki kell adnia olyan dokumentumokat, amelyek révén több százmilliárd forintnyi közpénzről derülhet ki, hogy mire költötték.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint ugyanakkor a bírósági ítélet nem azt jelenti, hogy a posta összes szerződését teljes terjedelmében nyilvánosságra kell hozni. „Úgy gondolom, hogy piaci körülmények között olyan nyilvánosság nem lehet, amely hátrányt okoz az állami vállalatnak, mert akkor visszájára fordul az alkotmányos jog. Tehát úgy kell megvalósítani a nyilvánosságot, hogy azok az adatok, amelyek a piacon érzékenyen érintik, és hátrányt okoznak a postának, másnak meg előnyt, nem lehet célja a közérdekű adatok nyilvánosságának” – fogalmazott Péterfalvi Attila.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!